Egyetlen trükk otthon a szenvedélyes szexért: így fordítsd az ágyat
A hálószoba berendezése hatással van a szexuális életedre. Nem mindegy, hogyan áll az ágyad!
Nem is hinnéd, de a hálószoba elrendezése többek között hatással van a nemi életedre is. Ha nem megfelelő az ágy állása, az akár a szex rovására is mehet a feng shui szerint.
Ugyanakkor, ha megtalálod a megfelelő szöget, úgy klasszisokkal javulhat az ágybéli teljesítményetek.
Mit szeretnél?
Elsősorban azt kell eldöntened, hogy mi az, ami hiányzik a kapcsolatotokból. Az egyes égtájak más-más chit áramoltatnak. A legkönnyebb, a legolcsóbb és vélhetően a leghatékonyabb megoldás úgy elfordítani az ágyadat, hogy a fejtető a kívánt irányba mutasson, ugyanis alvás közben mindketten többet vesztek fel így az adott energiából.
Döntsd el, melyik az a chi, amiből mindkettőtöknek erősítésre lenne szüksége ahhoz, hogy kapcsolatotok boldogabbá váljon. A nyugati irány a romantikát, a déli a szenvedélyt, míg az északi a nemi vonzalmat fokozza.
Így rendezkedj be!
Fordítsd az ágyatokat úgy, hogy a fejtető alvás közben a kívánt irányba nézzen - így fokozódik majd bennetek a kiválasztott chi erőssége. Időnként még akkor is hasznos az ágyat a megfelelő irányba tájolni, ha emiatt a falhoz képest nem merőlegesen áll. Ezen a helyzeten növényekkel, fénnyel és bútorokkal javíthatsz.
A feng shui elvei szerint elfogadható, hogy az ágy átlósan helyezkedjen el a szobában, méghozzá úgy, hogy a fej egy sarok felé néz, amennyiben ez az az irány, amelyik ideális. Az üres helyet a sarokban töltsd ki egy háromszögletű komóddal, a tetejére pedig tegyél növényeket, virágokat.
Ha nem fordítható
Esetenként nem lehetséges úgy fordítani az ágyat, hogy a kívánt irányba nézzen. Ekkor másik irányt kell választani, méghozzá azt, amelyik a legközelebbi kivitelezhető irány az eredeti elképzeléshez képest. Ha több lehetséges hálószoba közül választhatsz, talán egy másik helyiségben kivitelezhető a szükséges változtatás.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Néha lehetőség nyílik arra, hogy a szoba közepére húzd és a kívánt irányba tájold az ágyat - legalább átmeneti megoldásként. Próbálj meg így aludni néhány hétig, és ha úgy találod, hogy valóban pozitív hatással van a kapcsolatodra, igyekezz véglegessé tenni a változást.
Cikkünk megírásában Simon Brown Feng shui biblia című könyve segített, mely az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.
Szerinted valóban ekkora befolyása van az ágy elhelyezkedésének?
OLVASD EL EZT IS!

- lakberendezés
- hálószoba
Hosszabbítsd meg az életed egyetlen eszközzel: egyszerű trükk a hálószobában

- szex
- lakberendezés
4 dolog a hálószobába a pompás szexért: ezekre figyelj!

- lakberendezés
- hálószoba