
6 tárgy, ami szennyezettebb, mint a WC-ülőke: a zuhanyfüggöny és a fogkefe is köztük van
Megdöbbentő, de a zuhanyfüggöny és még hat tárgy otthon erősen szennyezett: rosszabbak a WC-ülőkénél.


Ha valakitől megkérdeznék, melyik pont lehet a legszennyezettebb otthonában, a valószínűleg a WC-ülőkét mondaná, pedig több tárgy is van, ami erősen szennyezett, sőt szennyezettebb a WC-ülőkénél.
Meghökkentő, de ezek még csak nem is tömörülnek fürdőszoba területére. A nappaliban, a dolgozószobában, de még a konyhában is találni olyan holmikat, amelyeknek a felületén sokkal több baktérium lelhető fel, mint az ülőkén.
Erősen szennyezett tárgyak otthon
A következő hét tárgy minden otthonban megtalálható, és valóságos bacitelep: érdemes fokozott figyelmet fordítani a fertőtlenítésükre megfelelő gyakorisággal.

Zuhanyfüggöny - Egy 2004-es kutatás szerint, amelyet a San Diegói Állami Egyetemen végeztek, a zuhanyfüggönyön több kórokozó telepedik meg, mint a WC-ülőkén. Ez azért van, mert az anyagra szappanréteg is kerül, mely jó táptalaj a baktériumoknak, ráadásul a függöny újra és újra nedves lesz, a fürdő levegője pedig párás, ami ugyancsak elősegíti szaporodásukat.
Csap - a mosdócsapon a Virginiai Egyetem kutatói szerint 21-szer több kórokozó van, mint egy WC-ülőkén. Nem véletlen, hiszen annyiszor nyitjuk meg, ahányszor csak piszkos a kezünk, de minden alkalommal szennyezett kézzel.
Fogkefe - erre az eszközre nemcsak a szájból, de a levegőből is jutnak kórokozók, amennyiben szabadon vannak, egy helyiségben a WC-vel. A New Yorki Egyetem kutatói úgy találták, minden egyes lehúzáskor, amennyiben kevesebb mint 6 méterre helyezkedik el egymástól a toalett és a fogkefetartó, nagy mennyiségű, mégis szabad szemmel láthatatlan méretű vízcseppecske röppen szét a levegőben, és landol a sörtén.
Kéztörlő - a kéztörlő is szennyezettebb az ülőkénél. Charles Gerba, az Arizonai Egyetem mikrobiológusa arra hívja fel a figyelmet, hogy a törölközők 90%-a e-coli és szalmonella hordozója lehet. Ez abból következik, hogy az emberek jó része nem megfelelelően mos kezet, és a nedves textilen számukra megfelelő közegre is lelnek a kórokozók.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
Vágódeszka - az Arizonai Egyetem kutatói szerint egy átlagos vágódeszkán kétszázszor annyi székletbaktérium van, mint a WC-ülőkén. Ennek az oka a rajta darabolt hús, mivel a feldolgozott állatok belső szerveiben sok ilyen kórokozó van.
Távirányító - A fürdőn és a konyhán túl a nappaliban is van, ami koszosabb a WC-ülőkénél. Dale Gillespie, a téma kutatója szerint a távirányító akár hússzor szennyezettebb is lehet. Nem csoda, hiszen az eszközt napjában többször kézbe veszi az ember, különböző kórokozókat telepítve a felületére.
Mire jó a fogkrém a háztartásban?
Nem csak fogmosásra jó, takarításra is: a fogkrém ezerarcú szer a háztartásban. Következő cikkünk erről árul el többet.
OLVASD EL EZT IS!

- számítógép
- praktika