Eltörölnék a tartozásod a javaslat szerint: ezt jelenti az elsétálás joga
Ha valakinek már elárverezték a házát, le kellene nullázni a tartozást? Te mit gondolsz?
A bedőlt hiteleseket megmentő intézkedések részeként már néhány évvel ezelőtt is volt szó az úgynevezett tiszta lapról, melyhez hasonló javaslatról beszélt július 17-i sajtótájékoztatóján a Jobbik is. E szerint biztosítani kellene az elsétálás jogát a devizahitelek esetében azok számára, akiknek elárverezték az ingatlanját, értéktárgyát, de még mindig maradt tartozásuk.
A frakcióvezető-helyettes, Z. Kárpát Dániel elmondta, azt szeretnék, hogy felelős hitelezési gyakorlattal a bankok is vállaljanak kockázatot, vagyis háromszor gondolják meg, kinek, milyen feltételekkel adnak hitelt.
Ha például valaki 14 millió forinttal tartozik, van egy 12 millió forintot érő háza, és azt 4 millió forintért elárverezik, akkor a tartozását nullázzák le, hogy új életet kezdhessen. Közölte, hogy kezdeményezik azt is, hogy ne lehessen egyetlen zálogtárgy helyett tízből vagy húszból kielégíteni a vélt vagy valós tartozást, vagyis ne lehessen lenullázni az érintett családokat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nyomornegyed közelében épült fel a világ legdrágább háza
Egészen elképesztő az a kontraszt, amit Mumbai magában hordoz. Nézd meg a képeket!
Megdöbbentő képek! Nyomornegyed közelében épült fel a világ legdrágább háza
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- támogatás
- lakásvásárlás
Ilyen támogatásokat vezethet be a kormány szeptembertől: nézd meg, téged érintene-e!
- energia
- spórolás
Így mosogass a kormány szerint: tippek, amiket megfogadhatsz
- büntetés
- fogyasztóvédelem