Akár 600 ezer forint is járhat az államtól
Az állami kamattámogatás jelentős összeg is lehet.
Többféle állami támogatási lehetőség igénybevételére is jogosult lehetsz, ha saját lakást szeretnél, legyen szó az új lakás vásárlása vagy építése esetén igénybe vehető, gyermekek után járó és vissza nem térítendő szocpolról vagy épp a lakástakarék-számlán gyűlő összegek után járó 30%-os állami támogatásról, melyet szintén nem kell visszafizetni, és minden magyar állampolgárnak alanyi jogon jár.
Bár nem jelent konkrét, kézzelfogható és készhez kapott összeget, előbbieken túl az állami kamattámogatás is komoly segítséget jelenthet, ha lakással összefüggő célra szeretnél hitelt felvenni. Érdemes megismerni a részleteket.
Mit takar az állami kamattámogatás?
Állami kamattámogatást lakás vásárlására, építkezésre vagy otthonod korszerűsítésére, bővítésére felvett forint alapú hitel esetében lehet igényelni.
A támogatás keretében az állam a hitel futamideje alatt vagy annak első öt évében átvállalja a kamatterhek egy részét, így azok, csakúgy, mint a törlesztőrészlet, illetve a futamidő végére visszafizetendő összeg, alacsonyabbak lesznek, mint egy piaci kamatozású hitel esetében.
Két típusa van
Az állami kamattámogatásnak jelenleg két típusa elérhető. Az újabb típusú, 2011-es kormányrendeleten alapuló otthonteremtő kamattámogatást új lakás vásárlására, építésére, valamint használt lakás vásárlására és korszerűsítésre, felújításra is igénybe lehet venni.
A kamattámogatás a futamidő első öt évében jár, mértéke pedig az állampapírhozam bizonyos százaléka, mely függ a hitelcéltól, emellett például a gyermekek számától is. A támogatást lakás-előtakarékossági szerződés alapján folyósított lakáskölcsönre és áthidaló kölcsönre nem lehet igénybe venni.
Így szerezhetsz lakást
Ha nincs saját lakásod, de szeretnél, léteznek megoldások, melyek megkönnyíthetik a dolgot. Nézd meg a képeket!
Előbbin túl elérhető a régi típusú, 2009-es kormányrendeleten alapuló támogatás is, a fiataloknak, valamint gyermekes családoknak nyújtott kamattámogatás, melyet 35. életévüket be nem töltött fiatalok, vagy 45. életévüket be nem töltött, de legalább két gyermeket nevelő személyek vehetnek igénybe, és a futamidő egészére, de legfeljebb 20 évre vonatkozhat. Ezt a támogatási formát új lakás vásárlása, építése vagy korszerűsítés esetén lehet igénybe venni. Ha többet szeretnél tudni a kamattámogatás feltételeiről, illetve az egyes változatok különbségeiről, kattints ide!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mekkora összeget jelent?
Az összeg, mellyel a kamattámogatás csökkentheti a hitel végösszegét, nem csekély. A legtöbb banknak az interneten is található hitelkalkulátora, ezek segítségével számoltuk ki, mekkora összegeket jelent a kamattámogatás bizonyos hitelösszegek esetén.
Ha például új lakás vásárlására szeretnénk felvenni 5 millió forint hitelt két gyermek mellett, tízéves futamidőre, egyéves kamatperiódussal, a régi típusú támogatás esetében az FHB kalkulátora szerint a futamidő végére 6 711 598 forintot kell majd visszafizetni, az új típusú támogatás igénybevételével pedig 6 721 473 forintot. Piaci kamatozású, támogatás nélküli hitel esetében ugyanez az összeg 6 900 098 forint, így a különbség, amit a támogatás mértéke jelent, mindkét esetben meghaladja a 170 ezer forintot.
Ház 52 ezer forintért
Az angol Michael Buck mindössze 150 fontból épített magának házat. Nézd meg, milyen lett!
Magasabb összegű és hosszabb futamidejű kölcsön esetében a támogatás még nagyobb különbséget jelent. 10 millió forint és 15 éves futamidő esetén az összegek a következőképp alakulnak: támogatás nélkül a futamidő végére 15 943 571 forintot kell visszafizetni, a régi típusú támogatás esetén 15 338 422 forintot, az új típusú támogatás esetén pedig 15 395 098 forintot. A különbség ebben az esetben a 600 ezer forintot is meghaladja.
Persze az összeg nagyban függ a bankoktól és az adott hitelkonstrukciótól is. Több olyan kalkulátort is találtunk, melyekkel az állami kamattámogatással kapcsolatban is lehet számításokat végezni: az összegek hasonlóan alakultak, azonban hozzá kell tenni, hogy a kalkulátorok többsége nem ad lehetőséget olyan konkrétumok megadására, mint a hitelcél vagy például a gyerekek száma, így végül cikkünkben az FHB kalkulátorát vettük mérvadónak.
OLVASD EL EZT IS!
- olcsó
- energiatakarékos
Durván megzabálja az áramot: képeken 7 megoldás, ha régi hűtőd van
- építészet
- olcsó