150 ezer forinttal több támogatást kaphatsz az államtól

Az új kamattámogatás részletei

Így változnak a kamattámogatott lakáshitel feltételei.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

2013-ban változik a lakáshiteleket érintő állami kamattámogatási rendszer, melynek célja, hogy élénküljön a lakáspiac, és többen tudják igénybe venni a kamattámogatott kölcsönöket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint az otthonteremtési program legfőbb célkitűzése, hogy megállítsa a lakásépítések számának évek óta tartó csökkenését, és növelje a lakáscélú beruházási kedvet.

Az MTI tudósítása szerint Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón elmondta: használt lakásra 50, újra pedig 70% lesz a kamattámogatás, a kedvezőbb feltételek pedig visszamenően is érvényesek azokra, akik korábban igényeltek támogatást.

Az első öt év

A kamattámogatás mértéke állandó lesz a lakáskölcsön első öt évében, nem csökken évente, ezzel a jelenleginél nagyobb mértékű támogatás lép életbe.

Az Otthon Centrum Hitel Center számításai szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy, ha feltételezzük, hogy a kamattámogatás mértékét az első éves, legnagyobb támogatást jelentő szinten rögzíti a kormány, akkor egy 5 millió forintos, használt lakás esetében 150 ezer forinttal több támogatást kaphat az igénylő.

8 módszer, amivel végre lakást szerezhetsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nagyobb összegű kölcsön

Nagyobb összegű kedvezményes kamatozású kölcsön is igényelhető lesz: új lakás vásárlása esetén 10 millió forint helyett 15 millió forint, használt lakás vásárlása, illetve korszerűsítés esetén 6 millió forint helyett 10 millió forint kölcsönösszegig lehet igényelni a kamattámogatást.

Lakhatási támogatás

Nehézségekbe ütközik fizetni a rezsit? Tudod, hogyan kaphatsz támogatást? Videónkból kiderül.

A támogatás használt lakásokra is vonatkozik, míg ezekre eddig maximum 15 millió forint értékig lehetett kamattámogatást igényelni, ezentúl 20 millió forintos vételárig lehet. Aki meglévő lakóépületet szeretne bővíteni, az legfeljebb 10 millió forint kölcsönösszegig kérheti a támogatást.

Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A hátralékos lakáscélú hiteladósok helyzetének megerősítését segítő konstrukciók igénylési határideje pedig meghosszabbodott 2013. december 31-ig.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium, Otthon Centrum Hitel Center.

Mi a véleményed a változásokról? Neked segítenek?

Ezt is szeretjük