Milyen vidéken élni?

Isaszegen lakom. Ha ez a mondat elhangzik egy beszélgetés során, általában a következő módon reagálnak az emberek: "Igen? Merre is van?"

Pedig Isaszeg egyáltalán nem egy eldugott kis falu. A gyönyörű, mindig rendezett kisváros 30 kilométerre fekszik Budapesttől, Gödöllő és Pécel között, érdekes történelemmel és vidéki településhez képest viszonylag sok lakóval.

Ma már körülbelül 12 ezres lélekszámmal büszkélkedhetünk, 2008-ban pedig város lett a nagyközségből, és annak ellenére, hogy rengeteg az új arc, még mindig szó szerint lehetetlen úgy kimenni az utcára, hogy ne találkozzon az ember legalább egy ismerőssel.

Bár itt lakom, nem igazán szoktam csak úgy sétálgatni, minden sietség nélkül a szépséges kisváros utcáin. A múlt hét egy napján azonban a szokásos buszozás vagy autózás helyett úgy döntöttem, hogy gyalog teszem meg a félórás hazautat a vasútállomásról.

Az állomás környéki utcákat átjárta a közeli tavak illata, a korábbi esős idő miatt pedig még a feljebb húzódó utcákon is érződött a nádasszag. A dombon felfelé haladva úgy figyeltem az épületeket, mint gyerekként. Iskola, orvosi rendelő - már egyik sem úgy néz ki, mint amikor kicsi voltam, mindenhol vannak apróbb változások. 

A nosztalgikus gondolatoktól vezérelve nem a szokásos úton jöttem, hanem arra, amerre általános iskolás korunkban jártunk. Akkoriban fák, bokrok húzódtak a járda mellett, és reméltem, hogy a napsütésben most is árnyékot adnak majd.

Ám ahogyan befordultam az utcába, meglepetten láttam, hogy az út két oldalát szegélyező növényrengeteget murvatenger váltotta fel - csak egy-egy kis cserjemaradvány emlékeztetett az utca tíz évvel ezelőtti önmagára.

Vajon tényleg más volt a város, amikor kislány voltam, vagy csak én láttam annak? Miért tűnt kisebbnek, vidékiesebbnek, régimódinak? Hiszen most sem lakunk itt sokkal többen, a család ugyanabba a boltba jár vásárolni, ahová 15 éve is, és még a szomszédaink is ugyanazok.

Ahogy az utcánk sarkára értem, még több változás képe rohamozott meg - olyanok, amelyek mellett minden nap elmentem, de eddig nem tudatosultak bennem. A bolt, ahová járunk, már háromszor akkora, mint volt, a régi földút már évek óta aszfaltos, a hentes a kis viskóból egy többszintes házba költözött át, és bár a közvetlen szomszédok tényleg maradtak, azért sok helyen kicserélődtek a lakók.

Valami megváltozott. Úgy Isaszegben, ahogyan bennem is. A dolgok nem lettek rosszabbak, csak mások. Bár mindig lesz hová fejlődnünk, és a folyamat valószínűleg sohasem zárul le, mindketten a felnőtté válás útjára léptünk - együtt.