Te mire gondolsz a buszon? A valóság a legizgalmasabb regény
Nem hallgatok zenét az utcán, úgy vagyok vele, a város sokkal több izgalmat rejt.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Nem hallgatok zenét az utcán. Sokakkal ellentétben úgy vagyok vele, egy városi utca sokkal több izgalmat rejt, mint a membránból üvöltő hangok. Félre ne érts, nem a zene iránti szeretet hiányából fakad ez a furcsa habitus, csak a fejemben sokkal érdekesebb dolgok bukkannak fel, amikre figyelni akarok.

Vajon hol lakik az a furcsa zoknit viselő srác, aki minden reggel fent ül a buszon, amikor az beáll elém a megállóba? Na és a fonott kézitáskáját mindig duzzadásig megpakoló hölgy, aki a következő megállóban száll fel? És vajon hová tartanak minden reggel pontban 8:20-kor?

A srác, aki tökéletesen szabott öltönyében együtt várja meg velem ugyanolyan türelmesen a hektikusan járó buszt, hogy aztán leszálljon a nemzetgazdasági minisztériumnál, ő mit csinál eztán? Aki ugyanúgy izzad bele a fülledt járművön olasz szabású zakójába, mint a folyton nehéz szerszámokat cipelő úr a festékfoltos kezeslábasba, miről dönt abban a minisztériumban? Aztán mi várja otthon?

A hármas metró alagútjában suhanó trópusi időjárás-szimulátorban sem mindig tudok elmélyedni a táskámba rendszeresített könyvemben. Pedig Móricz igazán jól ír, és Houellebecq regényei is általában lebilincselőek. De ott, akkor körülöttem néhány négyzetméteren mindjárt húsz ember sűrűsödik össze. Húsz ember, húsz sors, húszféle tekintet, húszféle élet és gondolat.

A Nyugatinál száll le sporttáskával, fiatal, előtte ételekről beszélt a telefonjába - biztosan az édesanyja a kedvencét főzi a főiskolai hét után hazatérő diáknak. Persze, az is lehet, csak edzésre megy, és hazaszólt, legyen sok szénhidrát abban a vacsorában. Vagy vásárolt egy kiváló, tartós táskát, és most a praktikum jegyében abban cipeli haza a vacsorára vásárolt csirkét és zöldségeket. Végtelen lehetőség.

Vajon Móricz és Houellebecq honnan vette a történeteit? Vajon magukba mélyedtek örökös magányukban az íróasztal mellett, hogy aztán fiktív emberi sorsokat ábrázoljanak? Vagy inkább nyitott szemmel jártak a világban, hogy tapasztalataikból fakadóan briliánsan ábrázolják a magyar falu lelki alkatait, vagy valóságosabbnál is valóságosabb eseményekről írjanak?

Mindig a valóság a legizgalmasabb regény. Semmi nem tud tanulságosabbat vagy izgalmasabbat szólni számomra. Semmi sem emberibb, mint a minket körbevevő valóság, hiszen még a görög mítoszok is a valóságból erednek. Te se menekülj előle, én biztosan nem teszem!

Ezt is szeretjük