Pesten tényleg mindenki csak magával törődik?
Budapest nagyváros, de helyben minden ugyanúgy működik, mint egy közepes faluban, legalábbis szerzőnk szerint.

Rohanó világunk, elidegenedés, elmegyünk egymás mellett, blablabla, álljunk meg inkább egy pillanatra! Tényleg így van? Sokszor olvasom, hallom, hogy Pesten mindenki idegen, az emberek nem figyelnek egymásra, nem ismerik egymást, sőt, nem is érdekli őket semmi, csak a rohanás. De vajon kik rohangálnak itt nap mint nap, és tényleg nem akarnak senkit beengedni az életükbe?

Kisváros a nagyvárosban

Budapest milliós nagyváros, botorság lenne azt várni, hogy valaki Lőrincről ismerjen egy Gellért-hegyen lakót, hiszen sokan élünk itt, de ez persze nem azt jelenti, hogy tényleg soha nem találkoztak. Nem nagyvárosban élünk, hanem annak egy bizonyos területén, ami bizony néha olyan, mint egy falu, az emberek ismerik egymást, tudnak a másikról.

Ha történetesen éjfél körül kimegyek a kisboltba, tudják, hogy macskakajáért megyek, hiszen mindig itt veszem, ha elfelejtettem. A zöldségessel reggelente elbeszélgetek a Klinikáknál, miközben megveszem a napi betevő gyümölcsöt, tudja, hol dolgozom, bár azt mondja, nem olvassa, mert az csajoknak való. A felesége észreveszi, ha változtattam a frizurámon, és el is mondja róla a véleményét, és ez kölcsönös, én is megdicsérem, ha újításon kapom.

Az uszodába, ahová nyaranta elég gyakran járok, ismeri egymást a törzsközönség, ahogyan abban az étteremben vagy szórakozóhelyen sem idegenként kezelik az embert, ahol havonta többször előfordul, sőt, elképzelhető, hogy megisznak vele egy pálinkát, ha tudomásukra jut, hogy születésnap van. A szomszédoknak ugyanúgy int az ember, megbeszéli a napi történéseket kutyasétáltatás közben az ismerősökkel, szóval nagyon hasonlóan működik minden itt is, mint egy kisvárosban vagy faluban.

Ehhez azonban az is kell, hogy az ember nyitott legyen másokra, ne legyintsen türelmetlenül, ha a hentes meg akar beszélni valamit, ha a szomszéd néni kér valamit, és mi se féljünk attól, ha át kell szaladni hozzá két tojásért, ami a sütibe kell, és nem ellenőriztük, hogy van-e elég. Az emberek alapvetően mindenhol ugyanolyanok, csak rajtunk múlik, hogy rohanunk-e vagy megállunk, és figyelünk a másikra, ennek nincs köze ahhoz, hogy New Yorkban, Budapesten vagy az Őrségben lakik-e valaki.

Ezt is szeretjük