A Kisváros sorozat szívtipró színészéért rajongtak a nők: 61 évesen is sármos Lux Ádám
Lux Ádámnak kifejezetten jól áll a kor, ugyanis 61 évesen is elképesztően sármos.
Lux Ádám 61 évesen is ugyanolyan sármos, mint annak idején a Kisváros című sorozatban, amikor nők százait ejtette rabul.
Lux Ádám így néz ki most
Lux Ádám 1993-ban tett szert országos ismertségre, amikor Zolnay Miklós főhadnagyként feltűnt a népszerű Kisváros című sorozatban. Kétségtelen, hogy színészi tehetsége is hozzájárult a sikeréhez, de azt sem lehet elvitatni, hogy karizmatikus kisugárzásával rengeteg nézőt, köztük számos női rajongót ültetett a képernyők elé. Ebből a vonzerejéből 61 éves korára sem veszített semmit, sőt, a kor kifejezetten jól áll neki, így ma talán még sármosabb, mint fiatalon.
A színész mindössze 29 éves volt, amikor megkapta a főhadnagy szerepét, amely hatalmas lendületet adott a pályafutásának. Később olyan népszerű sorozatokban is láthatta a közönség, mint a Szomszédok vagy a Barátok közt.
A mai napig aktív, bár mostanában elsősorban a színpadon találkozhat vele a közönség. Jelenleg a Karinthy Színház társulatának tagja, ahol az Egy igazi Ember című vígjátékban nyújt emlékezetes alakítást.
A Jászai Mari-díjas művész emellett büszke édesapa és férj is. Tavaly örömmel osztotta meg közösségi oldalain, hogy fia, Benjámin már a második mesterdiplomáját is megszerezte. A családi fotókon sugárzó mosollyal pózolt fia és gyönyörű felesége oldalán, jól látható büszkeséggel az arcán.
Ő volt a legendás Szerelmesfilmben Halász Judit partnere: 83 évesen is aktív életet él
A Szerelmesfilm színésze ma is aktív életet él, több darabban is játszik, sőt, önálló esteket is tart.
ElolvasomCover-fotó: Magyar Televízió/Kisváros
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- nyugdíj
- hazai sztár















