A futás csodája
Mezei M. Katalin írása
Nem kerget senki, csak jólesik. És magában hordozza a továbblépés lehetőségét, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
-
01 -
02 -
03 -
04 -
05
Hamar kiviláglott, hogy nem vagyok egy született sporttehetség, ahogy mondani szokás, már az oviban is gyík volt a jelem. Később, az iskolában az aktuális testneveléstanáraim meg is ragadtak minden alkalmat, hogy ezt kinyilvánítsák, aminek folyományaképp egy idő után már szinte be se jártam tornaórára, irreális gyakorisággal jelentkező panaszokra hivatkozva, magyarul szimuláltam és lógtam. Azóta egyébként sokszor elgondolkodtam azon, vajon hány diákkal utáltatják meg egy életre a sportot az ilyen pályatévesztett ordító dervisek.
Mindenesetre a nulla mozgás már akkor sem esett jól, ezért, hogy valamit mégis csináljak, elkezdtem futni, meglehetősen amatőr módon, ami aztán néhány hosszabb-rövidebb kihagyást tekintve az életem részévé, sőt, egyfajta szükségletté vált. Említésre méltó teljesítményekkel persze ma sem dicsekedhetem, de nem is ez a cél, sokkal inkább az általános karbantartás. Így például a futásnak köszönhetően - a tizenéveskori durván túlsúlyos állapotot leszámítva - soha nem kellett fogyókúráznom. Mindez már önmagában felszabadító, de mintegy bónuszként hozzájön valamiféle szellemi-lelki könnyebbség is. Már az első lépések után érzem, ahogy megy kifelé a hülyeség, amit a napi rutin során kénytelen voltam befogadni - biztos lehetne ezt szebben is mondani, de szerintem így kifejezőbb -, és a távocskám abszolválása után szinte új emberként vonszolom magam felfelé a lépcsőházban.
A futás mellett aztán begyűrűzött az időnkénti úszás és a többé-kevésbé rendszeres jóga is. Előbbi valóságos megtisztulás jelent, természetesen nem a szó szoros értelmében, hanem belülről. Utóbbi pedig minden téren rugalmasabbá tesz, amiért nem tudok elég hálás lenni a valamikori szvámiknak, akik megalkották ezt a csodálatos mozgásrendszert.
Persze, hogy Virág elvtárs örökbecsű mondását idézzem, az élet nem habos torta - viszont a fentieknek köszönhetően úgy érzem, jobban viselem a kisebb-nagyobb megpróbáltatásokat, mint az átlag. Vagy legalábbis mint a rendes emberek.
És hogy a futás nemcsak a túléléshez járul hozzá, hanem a fejlődés lehetőségét is magában hordozza, az reményeim szerint újfent beigazolódik szeptemberben, amikor is fennállásom óta először lefutom a félmaratont, feltéve, hogy nem a záróbusz szed majd össze.
