Nagy bajban Budapest: persze megint kik járnak a legrosszabbul?

A 32 éves londoni férfi, egy bizonyos Sam Cookney még 2013-ban vetette fel a Twitteren, mi lenne, ha az elképesztő londoni lakásárak elől Barcelonába költözne, és onnan ingázna a brit fővárosban lévő munkahelyére. A felvetésből valóság lett, Cookney hetente négy nap repül fapadossal új otthonából Londonba. És ezzel rengeteg pénzt spórol.

A fapados járatok jegyei ugyan nem mindig olcsók, és a reptérről a városba is komoly költség a bejutás, de így is jobban járt Cookney. Londonban a férfi egy kis lyukat bérelt több mint félmillió forintnak megfelelő fontért. Most Barcelona fővárosában egy tágas, tetőteraszos lakást bérel fele annyi pénzért, így a repülés költségei ellenére több pénze marad hó végén, mint előtte.

Sokkal jobban át tudjuk érezni szegény Sam történetét most, hogy hetek óta szinte naponta érkeznek olyan hírek, melyekből az derül ki, hogy Budapesten mennyire elszálltak a lakás- és albérletárak. Senkit nem untatnék számokkal, de a fővárosban akár a duplájába is kerülhet egy albérlet négyzetméterenként.

Hogy minek köszönhető mindez, persze megoszlanak a vélemények, egyesek a lakásmegosztó szolgáltatásokat okolják, mások a befektetők vásárlási kedvével magyarázzák a növekedést. Persze a kapzsi lakáskiadókat hibáztatni azért nem érdemes, mert azt gondolom, ha valaki megteheti, hogy 120 ezer forintért adja ki a lakását, nem fogja azt mégis fele annyiért bérbe adni, csak alkalmazkodik a körülményekhez.

A hatás ugyanakkor egyértelmű. Ahogy több nyugati nagyvárosban, Budapesten is elkezdenek a kevésbé tehetősek egyre kijjebb költözni a városmagtól. Ahogy Manhattanben és London belső részén is már csak a felső tízezer tud lakást bérelni vagy vásárolni, a középosztály, mely eddig megengedhette magának, hogy a belváros minden kényelmét élvezze, kiszorul.

Ha pedig a középosztály kiszorul, úgy a külső kerületek árai is megnőnek, ahonnan pedig a szerény jövedelműeknek kell majd emiatt költözni. Összességében tehát az egész város egy idő után sokak számára megfizethetetlen lesz.

Nem csoda, hogy sok város nem akar úgy járni, mint London. Berlinben például nemrég maximalizálták az ingatlanok bérleti díjait városrészenként, így próbálva meg elkerülni, hogy például a főiskolások teljesen kiszoruljanak a városból.
Tehát az egész árrobbanás komoly kárvallottjai a vidékről Budapestre érkező fiatalok, akiknek - vagy még inkább szüleiknek - alaposan a zsebükbe kell nyúlni, ha nem akarnak lemondani a diplomáról. És, hát lássuk be, sokak számára ez nem egyszerű feladat manapság, ha a kollégiumba nem fér be a gyerek, vagy ingázik, vagy választ más életutat.

Na és mi van azokkal, akik számára a lakhatás már az „olcsóság” időszakában sem volt magától értetődő? Szinte borítékolható, hogy az a kevés önkormányzati lakás, amit kedvezménnyel vehetnek birtokba a rászorulók, még ritkább holló lesz, mint eddig. Az önkormányzatok előtt is elhúzza a mézesmadzagot az árrobbanás, és félő, hogy vagy árat emelnek, vagy túltesznek a hasznosítható ingatlanjaikon „jó áron”.

És, míg a magánemberek szemére nem vethető, ha élnek a piac kínálta lehetőséggel, az önkormányzatoknak ez bizony, nem egy járható út. Bármi is legyen az oka a lakhatás költségesebbé válásának, akinek ez nehézséget okoz - és ők emiatt egyre többen lesznek -, arról gondoskodni kell. „Senkit nem hagyunk az út szélén” - de ne csak a szélén, egyáltalán az utcán!

• Lélekprojekt