5 dolog, amit ma tilos csinálni: szerencsétlenséget hoznak a Borbála-napi hagyományok szerint
Se varrni, se söpörni nem szabad Borbála-napon a babonák szerint.
Az adventi időszak minden évben különleges napokat tartogat. A karácsonyt megelőző négy vasárnap emlékeztet rá, hogy valami kivételes dolog közeleg: az ünnep, mely a szeretetről, a meghittségről, a családról szól.
A paraszti világban azonban az adventi időszakhoz még kapcsolódik néhány olyan nap, melyről a városi ember mára megfeledkezett. Ilyen például a december 4., ami szerencsét hozhat, ha betartasz néhány szabályt.
Dologtiltó Borbála
A hagyományos paraszti kultúrában a mezőgazdaságból, állattartásból élő ember közelebbi kapcsolatot ápolt a természettel, a világ mágikus voltába vetett hite erősebb volt a ma emberéhez képest. Azokat a dolgokat, melyeket nem tudott megmagyarázni, vagy előre megjósolni, sokszor babonákkal igyekezett befolyásolni. A régi idők népszokásaiban, hiedelemrendszerében megmutatkozik a magyar nép szellemi kultúrája, lelkivilága. A patkóhoz, a kéményseprőhöz vagy a négylevelű lóheréhez kötődő szerencsehozó babonákat mindenki ismeri, ám hogy december 4. női munkatilalmi nap, már kevesek számára cseng ismerősen.
December 4. Szent Borbála emlékünnepe, aki a keresztény hitért halt mártírhalált. Ő a várak és hajadon lányok, valamint a bányászok és tüzérek védőszentje. December 4-ét dologtiltó Borbála napjának is hívják, mivel számos hagyományosan nők által végzett munka tilalma kapcsolódik hozzá.
- A lányoknak, asszonyoknak ezen a napon tilos volt varrni. A babona szerint ugyanis ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét, vagyis nem adnának tojást.
- A söprés ugyancsak tilos volt. A néphit szerint ugyanis kisöpörnék a házból a szerencsét. Egyedül akkor lehetett seprőt venni a kézbe, ha női látogató tévedt a házba, őt ugyanis seprűvel kellett elzavarni - nehogy szerencsétlenséget hozzon magával.
- A fonás sem volt elfogadott házimunka Borbála napján. Aki a rokkához nyúlt december 4-én, azt kockáztatta, hogy a fonal kóccá változik, esetleg megbetegednek a marhák.
- Kölcsönadni, sőt ajándékozni ugyancsak tilos volt a nőknek december 4-én. A babona szerint ugyanis ez is elviszi a háztól a szerencsét.
- Borbála napján csak a férfiak rakhattak tüzet, a lányok és asszonyok számára ez a tevékenység is tiltólistás volt - nehogy szerencsétlenséget hozzon a házhoz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Borbála-ág és búzacsíráztatás
Természetesen mindennek ellenére nem ültek egész nap láblógatva a falusi emberek. Bontó jellegű munkákat - például tollfosztást, babfejtést - végezhettek az asszonyok, mások bort fejtettek. A búzacsíráztatás - az úgynevezett borbálabúza - ugyancsak gyakori elfoglaltság volt ezen a napon: a karácsonyra kizöldülő búzával a következő évi termést jósolták meg. Főként Nyugat-Magyarország német ajkú és horvát lakossága körében volt elterjedt ez a szokás, melynek ismertebb változata a lucabúza.
December 4-éhez kötődő talán legfontosabb népi hagyomány a Borbála-ág vágása volt. A lányok ilyenkor cseresznye- vagy orgonaágat tettek vízbe, melynek kizöldülése jó termést ígért a következő évre, illetve azt is jelezhette, hogy hamarosan férjhez mennek. Előfordult, hogy több ágat tettek egyszerre vízbe - mindegyiken egy-egy legény nevével -, és a babona szerint amelyik előbb hajtott ki, a rajta szereplő legény lánykérése volt várható.
Karácsonyi tobozdekoráció
Valószínűleg a karácsonyi dekoráció készítése sem szerepel a december 4-i tilalmi listán. Ha van kedved, a következő fotókból ihletet meríthetsz, és készíthetsz ma te is hasonlót!
8 csodaszép karácsonyi dekoráció tobozból: egyszerű, mégis látványos díszek
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)