Anyjuk születésük után eladta a sziámi ikerpárt - A csípőjüknél összenőtt Daisy és Violet sokat szenvedtek életük során
Daisy és Violet Hiltont hároméves koruktól kezdve mutogatta pénzért nevelőanyjuk, aki fogságban tartotta és bántalmazta őket.

daisy violet hilton cover
beauty and style
Top olvasott cikkek

Daisy és Violet Hilton a történelem egyik leghíresebb sziámi ikerpárja voltak. A lányoknak azonban annak ellenére, hogy világsikert értek el, nagyon szomorú sors jutott.

Anyjuk eladta őket, sokáig szinte rabszolgaként éltek, lelkileg és testileg egyaránt bántalmazták őket. 

Anyjuk eladta a sziámi ikerpárt

1908-ban csípőjüknél összenőve születtek az angliai Brightonban. Az orvosok azt mondták, egy hónapnál tovább biztosan nem fognak majd élni a kicsik, akkoriban pedig az elválasztóműtétet sem tudták megcsinálni az orvosok. Ám mivel mindketten saját szervekkel rendelkeztek, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már szinte biztos, hogy viszonylag könnyedén külön tudták volna választani őket.

Anyjuk, Kate Skinner egyedülálló volt, és csaposként dolgozott. Úgy gondolta, a lányok Isten büntetései számára az elkövetett bűneiért, és szörnyetegnek tartotta őket. A szülés után nem sokkal eladta az ikerpárt munkaadójának, Mary Hiltonnak, aki csakis azért akarta megvenni őket, mert pénzkereseti lehetőséget látott bennük.

Mutogatták és bántalmazták őket

A nő nagyjából hároméves koruktól kezdve pénzért mutogatta Daisyt és Violetet a kocsma egyik hátsó helyiségében. Aki kifizette a kétpennys belépőt, az alaposan megnézhette az ikreket, sokan a ruhájukat is felhúzták, hogy meggyőződjenek arról: valóban összenőttek, és nem átverésről van szó. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Mary Hilton folyton váltogatta partnereit, és sem ő, sem a férfiak nem szerették a lányokat. Egyértelműen érzékeltették velük, hogy csakis azért vannak ott, hogy gazdaggá tegyék őket, az évek alatt lelkileg és fizikailag egyaránt bántalmazták az ikreket. Ha nem engedelmeskedtek nekik, akkor nem volt ritka, hogy csatos övvel verték sebesre a hátukat. 

A kicsiket arra kényszerítették, hogy táncolni, énekelni és színészkedni tanuljanak, hogy aztán később felléphessenek. Hamarosan már külföldi turnékra jártak velük Németországba, Nagy-Britanniába, Ausztráliába és az Egyesült Államokba. San Franciscóba például nem akarták beengedni az ikreket, mert „orvosilag alkalmatlannak” találták. Mary a médiához fordult, és óriási botrányt csapott, így nemhogy csak azt érte el, hogy beléphessenek, hanem azt is, hogy a lányok ismertebbé váljanak. A testvérek persze semmit sem kaptak az általuk megkeresett pénzből.

1926-ban Bob Hope megalakította a Dancemedians Actet, ahol az ikrek sztepptáncprodukciókkal léptek fel. Mary Hilton halála után a nő lánya, Edith Meyers és annak férje vették át az uralmat a nővérek felett. Később a texasi San Antonióba költöztek, és egy kastélyban éltek. Daisyt és Violetet ők is bántalmazták, elzárták az emberektől, szinte fogságban tartották őket, és nem engedték nekik, hogy iskolába járjanak. A lányoknak egy szobában kellett aludniuk velük, és azzal fenyegették őket, hogy ha szökni próbálnak, intézetbe adják őket.

Világsztárok lettek

Az 1920-as évekre igazi világsztárok lettek, felléptek többek közt Charlie Chaplinnel is. Átlagosan heti ötezer dollárt - ez ma több mint 1,849 millió forintnak felel meg - kerestek, ami most is nagyon sok, de akkoriban valóban elképesztően nagy összegnek számított. A pénzt persze továbbra is Myersék tartották meg.

Az ikrek életét a legendás Harry Houdini változtatta meg. Ők ugyanis eddig fel sem fogták, mennyire híresek és sikeresek, és arra sem gondoltak, hogy valaha kiszabadulhatnak Myersék fogságából. Végül azonban Houdini tanácsára felbéreltek egy ügyvédet, és beperelték nevelőiket. 1931-ben hivatalosan is önállóvá válhattak, és százezer dolláros kártérítést kaptak. Ezt követően The Hilton Sisters’ Revue néven léptek fel, Daisy szőke hajszínre váltott, és különböző jelmezeket kezdtek viselni.

Mindketten férjhez mentek

A lányok szerelmi és szexuális élete is foglalkoztatta az embereket. Violet beleszeretett Maurice Lambert zenészbe, a férfi pedig meg is kérte a kezét, de házassági kérelmüket 21 állam utasította vissza. Violet végül 1936-ban ment hozzá James Moore színészhez, Daisy pedig 1941-ben mondta ki az igent Harold Estepnek. Állítólag mindkettőjük férje homoszexuális volt. Daisynek, úgy tudni, gyermeke is született a kapcsolatból, akit örökbe adtak, házasságuk azonban mindössze tíz napig tartott. Violet házassága papíron tíz éven át volt érvényes, ezután érvénytelenítették. 

Sokan faggatták az ikreket arról, hogy mégis hogy zajlik náluk a szex, mit csinál az egyik nővér, ha a másik intim pillanatokra vágyik a párjával. A kínos kérdésekre Violet egyszer a következőt felelte: ilyenkor csak megfordul, olvas egy könyvet és eszik egy almát.

Elszegényedtek életük végére

Az ikrek 1932-ben szerepeltek a Freaks című filmben, majd kiadták önéletrajzi kötetüket is. Ahogy azonban telt az idő, hírnevük egyre csak halványult, és hamarosan már anyagi gondokkal küzdöttek. 1951-ben még készítettek egy filmet az életükről, néhány évvel később pedig egy hot dog standot nyitottak. 1961-ben menedzserük felmondott, ők pedig ezután egy élelmiszerboltban dolgoztak eladóként.

1969 januárjában, hatvanéves korukban azonban egy nap nem mentek be dolgozni. A hatóságok kimentek az otthonukba, és holtan találták őket. A halottkém vizsgálatai szerint Daisy hunyt el először, testvére csak néhány nappal később halt meg. 

21 gyermeke született a sziámi ikerpárnak

A 19. század elején született az az ikerpár, akiktől a sziámi iker elnevezés származik. Chang és Eng sorsa borzasztóan nehezen indult, mutogatták őket, kísérleteztek rajtuk, és sok gúnyolódást, bántalmazást kellett eltűrniük. Később életük nagy fordulatot vett, meggazdagodtak, családot alapítottak, de vissza-visszatértek a turnézáshoz anyagi okok miatt. Az egész világ ismerte őket, és kíváncsi volt rájuk, de rengetegen támadták is őket.

Ezt is szeretjük