18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

3 ok, amiért a pasi barátnőt választ

És 3, amiért szeretőt

Úgy tűnik, bejössz a pasinak, mégsem keres? Ismerd fel, ha nem a barátnőt keresi benned!

Bókol, szépeket mond, másnap mégsem hív fel. Fél hónap múlva azonban váratlanul feltűnik a homályból, és randira hív, egyértelműen nem azzal a szándékkal, hogy az enyhe fáziskésés után végre párkapcsolatba kezdjen veled. Benned is megfogalmazódott már a kérdés, hogy mégis hol, a férfi agyának melyik szegletében dől el, hogy előkelő barátnői páholyt vagy csupán egy szeretői széket szán neked? Íme, eláruljuk!

Barátnő kerestetik

A legtöbb ember nem is sejti, hogy milyen mértékben áll a tudatalattija irányítása alatt. Éppen ezért a társválasztásban is gyakran egészen más mozgatórugók játszanak döntő szerepet, mint a szeretet vagy a vonzalom. Természetesen az is nagy hajtóerő, amikor becsap a villám, és mindent elhomályosít a szerelem, de alapvetően sokkal gyakorlatiasabb érvek hajtják a pasit a nyugodt, biztos párkapcsolat vizei felé.

Magány ellen

A legegyszerűbb ok, amiért a pasi női ölelésre vágyik, hogy végre ne egyedül kelljen álomra hajtania a fejét. Bizony a megrögzött facér férfi életében is eljön az a pillanat, amikor ölelésre és puszira vágyik. Ha pedig nem doromboló vadmacskára és szexszel átmulatott éjszakákra, sokkal inkább intimitásra szomjazik, még az is megeshet, hogy a futóművek helyett a tekintetet veszi először szemügyre. Magány ellen ugyanis nem topmodellekkel védekezik az ember fia, inkább egy kedves, mosolygós hölggyel, aki szórakoztató, és nincs híján a verbális képességeknek.

A rendezett otthonért

Hosszútávon az sem utolsó szempont, hogy a kedves otthonos is legyen. A férfi nem akar egyedül gondoskodni a háztartásról, úgyhogy barátnő csak az lehet, akinek alapfelszereltségébe tartozik legalább egy vaskos szakácskönyv pár mosogatóronggyal kombinálva. Ezt ne úgy értsd, hogy a lehető legolcsóbb házvezetőnő a barátnő, a pasinak ugyanis te kellesz, de a hosszú távú jövőn sokat dob, ha nem minden este töröd újabb és újabb programokon a fejed, hanem inkább az otthon melegét és partneredet választod.

A mindennapokra

A magányhoz hasonlóan a mindennapos stressz és a nyomasztó élmények ellen is az állandó partner a legjobb orvosság. Az ismétlődő unalmas robotba egy idő után még a pasi is belefárad, amikor pedig már a pult szélén könyökölve a sör sem olyan ízletes, akkor jön el a barátnő ideje.

Aki színesebbé teszi a szürke hétköznapokat, akire számíthat a pasi, minden nap, minden percben. Nem hangsúlyosan, nem sms-ekkel nyomatékosítva, inkább természetesen, szavak nélkül is. A tűsarok és a miniszoknya tehát mit sem ér, a barátnő oldalán a kedvesség, az egyszerű, otthonos nőiesség, ami észrevétlenül kerekíti otthonná a züllött legénylakást, már annál többet nyom a latba.
 

Szerető kerestetik

Nem minden pasi vágyik barátnőre. Van, akinek a találkozásból kevesebb is elég, és akinek a függetlenség fontosabb az otthonos légkörnél, de olyan is akad, aki párkapcsolatból kacsintgat félre. Ez azonban nem azt jelenti, hogy inkább a másik nő felé húz a szíve, hiszen a szerető teljesen más, mint a barátnő.

Csak szabadon

Mindenekelőtt a szeretőnek elengedhetetlen sajátossága, hogy a partnerrel szemben nincs ott mindig a férfi háta mögött, csak időnként, amikor éppen egy laza éjszakára van szükség. Mellette a férfi független maradhat, olyan nőt választ tehát erre a posztra, aki egzisztenciálisan és lelkileg is önálló, és nem szorul rá egy támogató férfimellkas biztonságára.

Férfiasság

Sokszor azért keveredik buja kalandba a férfi, mert otthon nem kapja meg azokat az impulzusokat, melyektől vonzónak érezheti magát. Ha félrelép valakivel, biztos lehetsz benne, hogy olyan nőt választ, aki ezt a hiányt pótolja azzal, hogy felnéz rá, és vonzónak tartja. Ezért lesz sokkal gyakrabban szerető a titkárnőből, nem pedig a főnökből, mivel a pasiknál a férfiasság fontos része a státusz is.

Tűzforró éjszakák

A barátnővel lehetnek szexmentes éjszakák, amikor a forró ölelések helyett mindenki egy könyvet ragad magához. A szeretővel ez az epizód hiányzik, a kapcsolat lényege ugyanis a testiség, nem pedig az érzelem.

Hibái ezért szigorúbb elbírálásban részesülnek a férfifejben, míg ugyanis a barátnő megengedheti magának, hogy ne legyen makulátlanul csinos, a szeretőnek a lehető legjobb formáját kell hoznia.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Esetében a testiség, tehát a külső számít, kevésbé az, hogy mennyire szórakoztató, vagy van-e közös hullámhossz.

Cikkünk a Mert megérdemellek! című könyv alapján készült.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük