- Szerencsétlen vagyok a szerelemben!

Mit javasol szakértőnk?

Nem találod a megfelelő férfit, és mindig a rosszba szeretsz bele? Talán ott van a válasz, ahol nem keresnéd.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Ha nem tudsz kapcsolatot kialakítani, illetve rendre olyan férfiakat vonzol be, akik nem méltók a szeretetedre, elképzelhető, hogy az okot nem a jelenben, hanem a múltban kell keresni. A családállítás módszere szerint ugyanis nem kizárt, hogy érzelmileg túlságosan is kötve vagy valamelyik felmenődhöz, aki hasonló nehézségekkel küzdött, és - anélkül, hogy tudatában lennél - átvállalod a sorsát. Ez a lehetőség merült fel két levélírónk esetében is.

Kedves Ágnes!

Az egyik barátnőm ajánlotta ezt az oldalt, mondván, hogy itt próbáljak meg segítséget kérni. Persze így ismeretlenül nehéz, de remélem, találunk valami megoldást.

21 éves lány vagyok, és nem sikerül normális partnerre, szerető társra találnom. Sajnos nemigen volt még komolyabb kapcsolatom, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy csak negatív élményekben volt részem.

Korábban mindig olyan fiúk tetszettek, akiknek én nem. Aztán valamelyest változott a helyzet: voltak olyan fiúk, akiknek bejöttem, de ők mindannyian éppen egy szakításon voltak túl, és csak ki akartak használni.

Bennem van a hiba, vagy a környezetemben? Netán az a baj, hogy túlságosan is mély érzésű vagyok?

Niky

Kedves Niky!

A lényeget egyetlen mondatban foglalhatnád össze: miért nem tudok egy igazi, beteljesülő párkapcsolatot találni?

Nos, elsőre azt vágnám rá, azért, mert valószínűleg nincsenek szabad vegyértékeid. Emiatt választasz olyan fiúkat, férfiakat, akik valamilyen kötöttség miatt biztosan nem tudják megélni, kifejezni az érzelmeiket, nem alkalmasak egyenrangú kapcsolatra, illetve családalapításra sem.

Ők egyébként általában olyan nőre vadásznak, akivel könnyű, laza, érzelemmentes viszony vehető fel. Ha tehát gyakran vagy ilyen felkérések célpontja, biztos lehetsz benne, hogy olyannak látnak, mint aki szintén könnyű, laza, érzelemmentes viszonyt keres. Ide hallom a tiltakozásodat.

Látod, a családállítás épp erről szól. Lehet, hogy te tudatosan vágysz valamire, viszont tudattalanul egészen mást sugárzol magadról, és másképpen működsz.

Ha eljönnél egy családállításra, a következő kérdéseket biztosan feltenném neked: milyen a szüleid házassága? Milyen a viszonyod az édesapáddal? Mikor és milyen volt a legelső párkapcsolatod?
 
 
Ily módon tisztázódhatna, vajon miért nem vagy kiválasztható egy komolyabb kapcsolatra, kinél vagy lekötve érzelmileg, és miért nem szabadulsz ettől.
 
Féderer Ágnes

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Kedves Ágnes!

Azért fordulok Önhöz, mert nincs szerencsém a szerelemben. Jó éve volt egy egyéves kapcsolatom, ami rosszul fejeződött be. Azóta nincs senkim. Minden férfiban csak a rosszat látom, nem tudok hinni nekik, bízni bennük. Félek, hogy megint szenvedni fogok.

Nemrégiben találkoztam egy férfival, akit már jó ideje nem láttam, mivel külföldön él. Jól éreztem magam vele, bár semmi nem történt közöttünk, érzem, hogy nagyon hasonlóak vagyunk lelkileg.

Próbáltam lebeszélni magam róla, mondván, hogy úgysem lehet semmi közöttünk, mégis szerelmes lettem. Benne meg tudnék bízni, és el tudnám fogadni olyannak, amilyen.

Hogy mit érez irántam, nem tudom, de mintha mégiscsak kölcsönös lenne a vonzalom. Ő most visszament - láthatóan nehezére esett elutazni, nagyon szomorú volt. Félek, hogy nem látom többé, és azt sem tudom biztosan, ő miképpen viszonyul hozzám. Egyszóval nagyon szenvedek. Miért történik mindez velem?
 

Charlotte

Kedves Charlotte!

Nagy valószínűséggel itt, ebben a mondatban van a kulcs: „Minden férfiban csak a rosszat látom, nem tudok hinni nekik, bízni bennük.”
Lehet persze, hogy az említett egyéves kapcsolat, vagyis az a bizonyos férfi a hibás ebben, de én valamiért arra gyanakszom, nem ilyen egyszerű a dolog.

Mi van akkor, ha valamilyen családi történet köt, valamilyen családi mintát másolsz le újra és újra tudattalanul?

Volt-e valaki a női felmenőid között, akit megbántott, elhagyott, megalázott egy férfi?

Mi a helyzet a szüleid házasságával, esetleg tudsz-e arról, hogy a nagymamáid vagy a dédanyáid közül valaki nagyot csalódott a férfiakban? Ki mondogatta a fenti mondatot gyakran a családodban?

Ha ugyanis jól tippelek, az, ami veled történik, remekül illeszthető a képbe. Amennyiben az a követendő minta ugyanis, hogy a férfiak megbízhatatlanok, akkor ennek igazolására olyan férfit vonzottál be - ez az egyéves kapcsolatod -, aki megerősíti a családi tapasztalást.

15 szerelemébresztő női praktika

Nézegess képeket!

Elolvasom

Azaz saját jogon is sikerült csalódnod. Erre mit teszel? Ösztönösen megpróbálod elkerülni a következő csalódást, ezért taktikusan egy külföldön élő férfiba szeretsz bele - a családállítás terminológiája őt nem választható partnernek nevezi -, így ugyanis szinte semmi esélyed a beteljesülésre, vagyis a csalódásra.

A családállítás módszere sokat segíthet egy ilyen kötődés, minta tudatos szintre hozásában, meg tudjuk nézni azt is, honnan, kitől ered. Ez pedig lehetővé teszi a számodra, hogy elengedd azt, amit nem kell követned.

Féderer Ágnes

Ezt is szeretjük