
Ikerpasikba szerettek bele az ikerlányok: nemcsak az esküvőjük volt közös
A lányoknak a legnagyobb álmuk teljesült azzal, hogy ikrekhez mehettek feleségül.


Az egypetéjű ikrek szerelmi életének vicces és problémás lehetőségeit számos vígjátékban feldolgozták már. De arra, ami egy fiatal ikerpárral történt, talán még a filmekben is aligha van példa.
Brittany és Briana Deane története annyira különleges, hogy az egész internetet végigsöpörte a napokban. A lányok ugyanis szintén egypetéjű ikrekbe szerettek bele, és ez még mindig nem minden.
Különleges ikerszerelem
A dupla páros egy 2017-es, ikreknek megrendezett eseményen találkozott először Ohióban, ahová a lányok már 16 éve rendszeresen ellátogatnak. Josh és Jeremy Salyers-nek viszont ez volt az első alkalom, és az biztos, hogy az egész életüket megváltoztatta. A szerelmesek a neten mesélték el romantikus és szinte már-már hihetetlennek hangzó történetüket: nem álltak meg annyinál, hogy közösen mondják ki az igent.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- szerelem
- mozgássérült