18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

6 szexpóz, aminél nem lehettek egymáshoz közelebb - Fokozzák a szerelmet (18+)

Ezek a szexpózok mélyítik az intimitást köztetek.

Szexpózok a szerelem fokozására

A szexben szükség van a változatosságra, kellenek a spontán menetek is, viszont szükség van néha az intim együttlétekre is. Hiszen ahogyan egy kapcsolatnak is megvan a maga hullámzása, úgy a szexualitás és a vágy sem egy síkon mozog folyamatosan.

Erősíti a köteléket kettőtök között, ha megéltek olyan együttléteket is az ágyban, amik nem feltétlenül a lepedőakrobatikai pózokról, sokkal inkább a szerelmetek egyesüléséről szólnak. Az alábbi pózok abban segítenek, hogyan minél közelebb tudjatok kerülni egymáshoz. A legtöbb pózban belenézhettek egymás szemébe, ezáltal is erősebben tudjátok megélni érzelmeiteket a szexualitásban is.

Misszionárius pózban is közelebb

Azzal tudtok változtatni a misszionárius pózon, ha a lábad a dereka köré fonod közben. Így a férfi igazán mélyen tud benne lenni a nőben, ezzel is növelve az élvezetet. Ebben a pózban még az is lehet, hogy egyszerre juttok el a csúcsra.

Kis kifli

Ebben a testhelyzetben minden porcikátok összeér, miközben partnered átölel téged. Az ölelés már önmagában egy intim dolog, ami segíti a kötődést. Ha te vagy a kis kifli, partnered egyszerre két módon is boldoggá tehet téged. A kettőből egy biztos, hogy győztes módszer lesz!

Kis kifli egy kicsit másképp

Ez a kis kifli szemtől szemben verziója, amiben elmerülhettek egymás tekintetében, miközben egyre közelebb kerültök ahhoz, hogy eljuttassátok egymást a csúcsra. Ha úgy érzitek, hogy szükségetek van kapcsolatotok mélyítésére, simogasd meg partnered arcát, és mondd el neki mindazt, amit érzel. Ezzel intimebbé teheted az együttléteteket.

Tengericsillag

Feküdj a hátadra, és tárd ki a lábad meg a karod, akár egy csodaszép tengericsillag. Kérd meg a partnered, feküdjön rád pontosan úgy, ahogy te is fekszel. Ebben a pózban folyamatosan tudtok csókolózni, és igazán közel érezheted magad a másikhoz is egyben.

10 dolog, amitől jobb lesz a szex

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kutya póz kicsit másképp

Ebben a variációjában a kutya póznak, szintén igazán közel kerülhetsz a partnerhez, fizikailag és lelkileg egyaránt. Feküdj a hasadra, a partnered pedig pozícionálja magát a lábaid közé, és hatoljon beléd hátulról. Ebben a pózban a testetek nagy része egymáshoz ér, és ha oldalra fordítod a fejed, még csókolózhattok is közben.

Összegabalyodva

Kérd meg a partnered, hogy üljön le keresztbe tett lábakkal, majd ülj rá vele szemben úgy, hogy a lábaiddal átkulcsolod a csípőjét. Meglesz köztetek a szemkontaktus, ráadásul ez a póz abban is segít, hogy jobban figyeljetek egymásra, mert nem szokásos módon történik benne a mozgás. Érezzetek rá, hogyan a legjobb nektek. Ebben a pózban át kell kapcsolnotok a hip-hopról egy lassabb, érzékibb R&B-re.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Azt a pózt válasszátok, amiben leginkább közelebb érzitek a másikat magatokhoz. Van, akinek a szemkontaktus fontos, van, akinek az, hogy a bőre minél nagyobb felületen hozzásimulhasson a partneréhez, és van, akinek az számít, hogy átöleljék őt. Bármelyik póz mellett döntötök végül, a legfontosabb, hogy mind a kettőtöknek jó legyen. Próbáljatok ki minél több helyzetet, hogy megtalálhassátok a számotokra legmegfelelőbbet.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük