6 apró jel, hogy elmúlt a szerelem a házasságban: elengedhetetlen időben észrevenni őket

Számos pár nem fordít figyelmet ezekre a változásokra, pedig súlyos gondot jeleznek: a szerelem, a szeretet elmúlására figyelmeztetnek.

Szerelem elmúlásának jelei a kapcsolatban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Teljesen természetes, hogy a szerelmesek között a kezdeti hév egy idő után alábbhagy, és az is, hogy a házasságban, a tartós kapcsolatban már nem teljesen úgy viselkednek egymással a felek, ahogyan az első hónapokban. A normális változásokat, a viszony egészséges átalakulását azonban nem szabad összetéveszteni az elhidegüléssel, az eltávolodással és az érzelmek meggyengülésével. 

Ha teljesen elmúlt a szerelem, a szeretet a házasságban, akkor fontos időben lépni: vagy közösen, esetleg szakértő segítségével dolgozni az újjáélesztésén, vagy pedig mindkét fél érdekében lezárni a kapcsolatot. Az ugyanis rendkívül káros, ha a pár tagjai boldogtalan, szerelemmentes viszonyban élnek tovább. A problémát nem könnyű felismerni, de a következő jelek segíthetnek ebben. Egyáltalán nem csak a szeretkezések ritkulása vagy megszűnése utal a súlyos gondra.

Már nem fordulnak egymáshoz a felek

Dr. Lisa Marie Bobby pszichológus és párkapcsolati terapeuta szerint az érzelmek elmúlása után a felek már nem a másikhoz fordulnak, ha valami problémájuk adódik, illetve, ha megnyugvásra vágynak. Többé már nem a partnerüket tartják a legmegbízhatóbb, hozzájuk legközelebb álló embernek, így támogatásért sem őt keresik. Nem mesélik el egymásnak a gondjaikat, nem kérnek tanácsot, és nem látják úgy, hogy legjobb barátok lennének. Félnek attól, hogy sebezhetőnek mutassák magukat társuk előtt, és tartanak az elutasítástól.

Állandó kritizálás

Robin Milhausen pszichológus elárulta, a szerelem és a szeretet elmúlása frusztráltabbá teszi a pár tagjait, meggyengíti az egymás iránti tiszteletet, ez pedig állandó kritizáláshoz vezet. Jellemző, hogy a felek ilyenkor a legapróbb dolgokért is támadják a másikat, és megjelennek a szavaikban a „mindig” és a „soha” kezdetű, általánosító mondatok. Nemcsak egymás szokásait, viselkedését, hanem személyiségét is bírálni kezdik, ez pedig még súlyosabb gondokhoz, veszekedésekhez vezet.  

Megváltoznak vagy elmaradnak a viták

Szintén intő jel az, ha teljesen megváltoznak a viták. Ez általában kétféleképpen történhet. Az első eset az, hogy mivel a felek szinte teljesen érdektelenné válnak a kapcsolatot illetően, már a veszekedésekbe sem fektetnek energiát. Nem érdeklik őket a problémák, hiszen úgy vélik, már úgysem számít, mi fog történni. De az is előfordul, hogy kiélesednek az ellentétek, és a másik legapróbb dolgai is zavarni kezdik a társát, így szinte minden beszélgetés civakodásba fordul. Az, hogy melyik alakul ki, nagyban függ a pár tagjaitól, a kapcsolat dinamikájától és a két ember személyiségétől, vérmérsékletétől is.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Eltűnik a humor, a közös szórakozás

Marni Feuerman párkapcsolati terapeuta szerint a szerelemmel együtt a humor is eltűnik a házasságból. A felek már nem viccelődnek, nem nevetnek együtt, és azokat a programokat sem élvezik, amiket korábban szórakoztatónak találtak. Az együtt töltött idő feszültté vagy akár unalmassá válik, és az is igen gyakori, hogy egymás társaságában is magányosnak érzik magukat.

A külön töltött idő boldogabb

Dr. Lisa Marie Bobby szerint az is erről a problémáról árulkodik, ha a felek felszabadultabbak, boldogabbak, és úgy érzik, jobban önmagukat adhatják, ha nem a párjukkal vannak. Ez a jelenség súlyos gondra utal a kapcsolatban, hiszen egy egészséges, boldog viszonyban nem fordul elő hasonló.

Vonzódás mások iránt

A tartós kapcsolatban élők is vonzónak találhatnak másokat, ez egy teljesen természetes jelenség. Az azonban már problémára utal, ha a felek egyre többször vágyakoznak más iránt, vagy érzelmeket kezdenek táplálni egy harmadik fél iránt. Mindez ugyanis a bizonytalanságot, a társ iránti érzések meggyengülését és a boldogtalanságot jelez. 

Ha valaki a fent említett problémákat, változásokat tapasztalja, fontos időben lépnie. Először is érdemes leülni a partnerrel, és átbeszélni a gondokat, majd megfontolni, hogy szeretnék-e kitartó, közös munkával helyrehozni a kapcsolatot, vagy inkább a különválás mellett döntenek.

Miért múlik el a vágy a kapcsolatokban, és hogy hozható vissza?

Szinte minden hosszú távú kapcsolatban előfordulnak olyan időszakok, hogy egy kicsit alábbhagy a vágy, vagy ritkábbak lesznek az együttlétek. Azonban ha ez a helyzet tartóssá válik, teljesen eltűnik a szenvedély, és a felek annak ellenére, hogy szeretik, mégsem kívánják egymást, az komoly veszélyt jelent a viszonyra. De mi ennek az oka? Mit lehet ilyenkor tenni? Hogy lehet megoldani a problémákat és megmenteni a párkapcsolatot? Sákovics Diana pszichológust, a Dívány.hu főszerkesztő-helyettesét kérdeztük erről.

- Szeretem, de már nem kívánom a páromat, mit tegyek? A pszichológus válaszol

A szakértő elmondta, mit tanácsol a pároknak arra az esetre, ha a szeretet megmaradt, de a vágy eltűnt a kapcsolatból.

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük