18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 jel, hogy a pasi rossz az ágyban

A legsármosabb szívtipróról is kiderülhet, hogy a lényegre térve nem is olyan nagy tehetség. Hogy honnan tudhatod előre?

Egyáltalán nem mindegy, hogy az a bizonyos első éjszaka milyen szellemben és hangulatban telik. Ha a pasi leginkább alig látja a fától az erdőt, és nemhogy kellemesnek, de még hasznosnak sem igazán bizonyul az ágyban, ott bizony igen termetes homokszem került a gépezetbe. Ahhoz, hogy a kiábrándító kudarcot elkerülhesd, csak figyeld a jeleket, amiből kiderül, hogy kinek a kezében is van a gyeplő.

Jegelt hangulat

A jó pasi legfőbb ismérve, hogy az ágy még határba sincs, amikor már körüllengi egy igen ellenállhatatlan, szexuális aura. Az illatok, a feromonok, vagy leginkább az a ravaszkás félmosoly a szája sarkában: mindegy, mi indít be, de társaságában rövidesen azt veszed észre, hogy már csak üveges tekintettel bólogatsz, de fogalmad sincs, miről beszél.

Egész máshol jársz már ugyanis, túl minden városi szórakozóhelyen és folyóparti sétán, valahol, egy hangszigetelt hálószoba küszöbén, egy szál bugyiban.

Ezzel szemben a férfi, akinek erotikus teljesítménye nem valami kiemelkedő, mindenféle szexuális függöny nélkül csak ül, és magyaráz. Esetében nem kapcsol be a mágnes, ami arra ösztönöz, hogy egyre közelebb húzódj hozzá, majd egy óvatlan pillanatban – minden feltűnés nélkül – hozzábújj, és megpihenj széles vállán. Szóval a szexuálisan tehetségtelen pasi esetében ilyen késztetés nincsen. A leggyanúsabb az, amikor annak ellenére mélyen hallgat benned a kisördög, hogy udvarlód Brad Pitt sármos arcélével domborít előtted. Ebben az esetben jobb, ha hallgatsz a biológiára, és ami nem ígérkezik jónak, azt nem erőlteted. Természetesen előfordulhat, hogy a világ legdögösebb pasija álcázza magát fura szürke figurának, de ez azért ritka. Nagyon ritka, úgyhogy inkább ne reménykedj.

Méretes érvek

A közhiedelemmel ellentétben a méret igen keveset számít. Persze van némi alapkövetelmény, de egy erős közepessel már nincsen semmi gond, ahogy a vívásnál is az számít inkább, hogy tulajdonosa hogyan forgatja a kardot.

Sőt, ha már valami összefüggést feltételezni kell a mérettel kapcsolatban, inkább az a jellemző, hogy a termetes urak önközpontúbbak, míg kisebb adottságokkal megáldott riválisaik igyekszenek mindenben kedvedre tenni, hogy elnézd nekik ezt az apró, vagy inkább kellemesen közepes csorbát.


Szoknya vagy nadrág?

Szoknyát viselni ugyebár csak a skótoknál ér. Ott is feldobja az összképet az a bizonyos hiányzó alsógatya, ha tehát azt veszed észre, hogy újdonsült lovagod trendi farmerja alól kikandikál a szoknya fodra – természetesen csak képletesen – vedd intő jelnek, és lépj le! Az a bizonyos szoknyás pasi onnan ismerszik meg, hogy minden első lépést neked kell megtenned. A csóktól az éjszakai ott tartózkodásra átnyújtott szóbeli meghívásig, de szélsőséges esetben még az is elképzelhető, hogy érzéki kacsódat sem ő irányítja a domborodó lényeg felé. Az ágy szélén, vagy a szórakozóhely sötét zugában ismerkedve minden kiderül: ha egy férfi az első forró csók után nem igyekszik további felfedezőútra küldeni kezét és csípőjét, akkor az csak marketingből pasi. Ha akkor sem kapcsol gyorsabb fokozatba, miután középtájon felmérted a terepet, akkor ebből nem lesz ágyjelenet: vérbeli szoknyás pasival hozott össze a sors.

Amíg még nem késő

Néhány percig még az utolsó felvonás előtt is visszaléphetsz: itt már elég egyértelmű jelek mutatkoznak a kudarcra, történetesen, amikor nincs semmi. Nem ébredezik a vágy meg a félszemű kígyó, a pasi meg csak pironkodva mentegetőzik, és még az sem jut eszébe, hogy a kellemetlen helyzetből kimondottan egyszerűen kivágja magát, mondjuk a nyelvével. A csőd ugyanis előfordul.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Van úgy, hogy első alkalommal a szerszám nem egészen úgy működik, ahogyan gazdája szeretné, de egy talpraesett, magabiztos, tapasztalt férfi ebben a helyzetben nem hagy téged parlagon heverni. Tarsolyából rögtön előkap valami igazán vérforralót, és megtalálja a módját, hogy ha már együtt nem ment, akkor csak neked olyan gyönyört okozzon, hogy azzal egy életre bevésse magát emlékezetedbe.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük