Mit csinálnak este és éjszaka a pszichopaták? 6 meglepő szokás, ami a szakértők szerint jellemző rájuk
Néhány esti szokás leleplezheti a pszichopatákat. Általában nem csak nyugodt pihenéssel töltik az éjszakákat.
Ahhoz, hogy felismerd, ki az, aki pszichopata személyiségzavarban szenved, sok apró jelet, jellemző tulajdonságot kell megfigyelned. Általában túlzott önbecsüléssel rendelkeznek, érzelmeik sekélyesek, gyakran folyamodnak tisztességtelen eszközökhöz, zsaroláshoz és manipulációhoz céljaik elérése érdekében.
Egy 2015-ös tanulmány azt is megállapította, hogy este igazán aktívak, a szakértők szerint pedig vannak olyan éjszakai szokások, amik általánosan jellemzőek rájuk. A Bustle oldalán vették sorra ezeket.
A pszichopaták éjszakai szokásai
Furcsa alvási szokások
A pszichopaták affinitást mutatnak az állatokkal, a gyerekekkel és más „tehetetlen lényekkel” szembeni kegyetlenség iránt. Ennek részben az is az oka, hogy szokatlan módon képtelenséget mutatnak az emberekkel való kapcsolódásra. Dr. Kathryn Smerling pszichológus emellett azt is elmondta, hogy gyakran képtelenek aludni. Mások számára furcsa alvási szokásaik vannak, és általában éjjeli baglyok, tehát későn fekszenek, későn ébrednek, és éjszaka aktívak.
Keveset alszanak, de akkor jól
Bár a pszichopaták általában éjszakai életmódot folytatnak, mindenkinek szüksége van az alvásra egy bizonyos ponton. Dr. Sal Raichbach klinikai szociális munkás elárulta, létezik néhány kutatás arra vonatkozóan, hogy azok, akik pszichopata tulajdonságokat mutatnak, pár órát nagyon pihentetően alszanak forgolódás nélkül. Az alvásproblémákkal küzdők sokszor a stresszt és a cikázó gondolatokat említik okként, de ezek nem jellemzőek a pszichopatákra.
A szakértő viszont azt is hozzátette: az, hogy valaki csupán 2-3 óra alvással is tud működni, nem jelenti rögtön azt, hogy személyiségzavarral küzd. Valójában az emberek csupán 1%-a pszichopata, és 4%-a sorolható a szociopata kategóriába.
Esti, éjszakai rituálék
Dr. Paul Hokemeyer pszichoterapeuta hozzátette, hogy mivel nincs erkölcsi iránytűjük, csak az önmaguk iránti megszállottság hajtja őket. Jellemzőek rájuk az olyan éjszakai rituálék, amik önmaguk köré épülnek, mint a sok edzés vagy a külsejük tökéletesítése úgy, hogy ne csak saját maguk, hanem mások számára is makulátlannak, hibátlannak tűnjenek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ekkor igazán kreatívak és produktívak
Dr. Paul Hokemeyer elárulta, néhány pszichopata hihetetlen elmével rendelkezik, aminek állandó stimulálásra van szüksége. Tehát azért, hogy forogjanak a kerekek, kreatív és produktív tevékenységeket végeznek azokban az órákban, amikor az emberek általában alszanak. Mivel hajlamosak deviáns gondolkodási mintákat mutatni, a Psychology Today azt is javasolja, hogy ezt a divergens gondolkodást felhasználhatják akár a művészetben vagy akár más területeken is, ugyanis képesek újszerű, zseniális megközelítéssel állni a dolgokhoz.
Olyan dologra koncentrálnak, ami őket érdekli
Dr. Gene Beresin, a The Clay Center for Young Healthy Minds at Massachusetts General Hospital szerint az antiszociális személyiségzavarral küzdők szokásai eltérhetnek. Valójában nincs olyan egységes tevékenység vagy tevékenységcsoport, amelyet minden pszichopata végez. Azonban bármit is tesznek, bármilyen elfoglaltságot is választanak, az biztosan énközpontú tevékenység lesz. Ha valami érdekli őket, akkor nem számít, mi történik körülöttük, minden mást figyelmen kívül hagynak.
Egyéjszakás kalandok
Bár nem egy szokásos, mindennapos esti programnak számít, de a pszichopaták szeretik futó kalandokkal tölteni az estéiket, éjszakáikat. Caleb Backe egészségügyi és wellness-szakértő hosszú éjszakákat töltenek azzal, hogy a lehető legkülönfélébb módokon érvényesítsék a dominanciájukat. Lelkesen keresik a lehetőségeket arra, hogy kihasználjanak másokat, és erre az egyéjszakás kalandok is jó eszközök számukra. Előfordulhat, hogy egy este alatt akár több szexuális afférba keverednek.
Olvass tovább! Így viselkednek a pszichopata nők
A pszichopata nők viselkedése sok szempontból eltér a férfiakétól. Ezek alapján ismerheted fel őket.
Így viselkednek a pszichopata nők - 8 jel, amiből gyorsan felismerheted a mérgező személyiségeket
A pszichopata nők viselkedése sok szempontból eltér a férfiakétól. Ezek alapján ismerheted fel őket.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- pszichológia
- kapcsolat