8 megindító fotó, ami bizonyítja, hogy létezik az örök szerelem: sok évtized után is boldogok együtt a párok
Az elragadóan kedves képeknél már csak a történetük meghatóbb.
A szerelem és a szeretet az élet mozgatórugói, amit sem a pénz, sem tárgyak nem pótolhatnak. A történelemben is számos esemény köthető a szerelemhez, sok felfedezés történt ennek köszönhetően, de háborúk vagy egész országot megrengető események is előfordultak a hatására - elég csak VI. György brit királyra gondolni, aki feleségéért a koronáról és az uralkodásról is lemondott.
A szerelem csodatévő erejéről is gyakran keringenek legendák, sokan úgy vélik, az gyógyította meg őket egy betegségből vagy baleset utáni állapotból, hogy szerettük végig velük volt. Bár erre tudományos magyarázat nem született, abban mindenki egyetért, hogy az őszinte és tiszta érzelmek nélkül szörnyű hely lenne a föld.
Megható képeken az örök szerelem
Nincs is annál szebb látvány, mint amikor az idős házasok lélekben még mindig ugyanaz a fiatal pár, akik megismerkedésükkor voltak, és 50-60 év után is őszinte ragyogással és szerelemmel a szemükben néznek egymásra. A legidősebb házaspárok szerint a sírig tartó kötelék titka a szerelem mellett a türelem, az elköteleződés és a kölcsönös tisztelet, de sokak szerint a humor is sokat segít, ahogy az is, hogy soha nem fekszenek le haraggal.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
(Képek forrása: Twitter, Reddit, Imgur)
OLVASD EL EZT IS!
- történet
- házasság
















