A testbeszéd általában teljesen önkéntelen, mivel az emberek nagyrészt tudat alatt vesznek fel bizonyos testtartásokat. Ezeket leginkább gondolataik, érzéseik és a másokhoz fűződő viszonyaik befolyásolják, így sok minden leolvasható belőlük.
A párkapcsolatokban még kifejezőbbek a pillantások és az érintések. Képesek olyan dolgokat, üzeneteket és érzelmeket elmondani, melyeket sokan nem öntenek szavakba.
Miről árulkodik a férfi ölelése?
Az, hogy a legtöbbször hogy öleli meg a párját a férfi, rengeteg mindent elárul a kapcsolatról. Sejtetheti, hogy erős a szerelem, de azt is, hogy kezdenek eltávolodni a felek, sőt, a közelgő szakításra is figyelmeztethet. Persze, nem minden esetben üzenik ugyanazt a különböző mozdulatok, de érdemes odafigyelni rájuk, és még időben észrevenni a problémákat.

Ha gyakran karol át hátulról a férfi, az erős érzésekről és védelmező magatartásról árulkodik. Kifejezi, hogy fontos vagy neki, mindent megtenne érted, biztonságot akar nyújtani számodra. Tartós kapcsolatot jelez.
Fotó: Getty Images Hungary

Ha a derekadat karolja át, és mélyen a szemedbe néz, azzal szó nélkül akarja elmondani, mennyire szeret. Ez a mozdulat erős intimitásról és szoros kapcsolatról mesél. Értékel téged, és veled képzeli el a jövőjét.
Fotó: Getty Images Hungary

A hosszú, szoros, egymásba bújós ölelés akkor jellemző, ha a másik fél kissé bizonytalan, és megerősítésre, támogatásra van szüksége a partnerétől.
Fotó: Getty Images Hungary

Ha csak a karjával ölel át, de a testével tartja a távolságot, az nem jelez jót. Eltávolodást mutathat, illetve azt, hogy inkább csak barátként tekint rád.
Fotó: Getty Images Hungary

Ha az egyik karjával karol át, de úgy, hogy közben magához húz, és esetleg puszit is nyom a homlokodra, az mély érzésekről árulkodik. Óvni akar, biztonságot nyújtani, és megmutatni, mennyire erős a szerelme.
Fotó: Getty Images Hungary

Ha enyhén átkarolja a derekadat, de a felsőtestével távolabb marad, az arról mesélhet, hogy kényelmesen érzi magát veled, és ellazult a társaságodban. De fennállhat a veszélye, hogy a szerelem barátsággá gyengül.
Fotó: Getty Images Hungary

Ha hozzábújsz, ő pedig csak átkarol, az egyrészt mutathat védelmező magatartást, másrészt viszont azt is üzenheti, hogy nem érez ugyanúgy irántad, ahogy te iránta.
Fotó: Getty Images Hungary

Ha a nyakadat, az arcodat fogja meg, és úgy csókol, az erős testi vágyról és vonzódásról mesél. A kapcsolatok kezdetén jellemző a leginkább, de később is jót jelent.
Fotó: Getty Images Hungary
Fotók: Getty Images Hungary.