A titkosírás, amit csak a nők használtak Kínában: a férfiak nem tudták elolvasni a nü-sut

Ahogy a történelem során számos társadalomban, úgy Kínában sem voltak ugyanolyan jogaik, lehetőségeik a nőknek, mint a férfiaknak. Ezért is volt szükségük egy saját, titkos nyelv kialakítására, melyet férjeik nem érthettek meg.

A nü-su évszázadokon keresztül a kínai nők saját nyelve volt, és nagyon sokat jelentett számukra az élet minden területén.

A nü-su, azaz a női írás kialakulása Kínában

A nü-su vagy nüshu szó szerint női írást jelent, és a Kína délkeleti részén elhelyezkedő Hunan tartományban jött létre. Azt pontosan nem tudni, mikor jelent meg, a fennmaradt leletek főleg a 19. század elejéről származnak, de a szakértők szerint a kezdetei ennél jóval korábbra, a Szung-dinasztia idejére, a 900-as évekre tehető, ám egyes források szerint akár több mint háromezer éves is lehet. Ez a világ egyetlen írásrendszere, amit csakis nők használtak.

A nü-su egy fonetikus alapú szótagírás, amely a becslések szerint 550 különböző jelet használ a szótagok jelölésére, és fentről lefele, jobbról balra haladó sorokba rendeződik. Valószínűleg a szegényebb rétegekből származó asszonyok fejlesztették ki. Ekkoriban az írás és az olvasás kizárólag a férfiak privilégiuma volt, a nőknek nem volt lehetőségük részt venni az oktatásban. Emellett az exogámia, azaz a nemzetségen vagy csoporton kívüli házasság hagyományát gyakorolták, ami azt jelentette, hogy a menyasszony az esküvő után csatlakozott férje családjához, elhagyta sajátját, és vagy soha többé, vagy csak nagyon ritkán láthatta őket. Az újdonsült feleségek ezután az anyósuk ellenőrzése alá tartoztak. Ezen körülmények járultak hozzá legfőképpen a titkosírás kialakulásához.

Sokat jelentett az asszonyoknak a titkosírás

A nők leginkább az így írt levelek segítségével tarthatták egymással a kapcsolatot, vagy fejezhették ki érzéseiket. Sok fennmaradt szöveg szól a különválás bánatáról és a házasságról. A térségben jelentős hagyománya volt annak, hogy a faluban élő lányok örök barátságot és hűséget fogadtak egymásnak, ezeket a testvériségeket pedig szintén a házasság szakította meg.

Az esküvőt követő harmadik napon a fiatalasszonyok titokban kézhez kapták az úgynevezett „Harmadik napi írásokat”, ezekben az újdonsült feleség barátai, társai és édesanyja nü-suval lejegyzett, kézírásos levelekben fejezték ki, hogy mennyire fájlalják az elvesztését, de házassági jókívánságokat is megfogalmaztak benne. A szövegeket egy férfi sem tudta elolvasni. A könyvformátumú ajándék második felét üres lapok alkották, ahová a fiatalasszony lejegyezhette saját gondolatait, tapasztalatait, érzéseit.

Gyakran ilyen nyelven íródott szavakat, üzeneteket hímeztek például zsebkendőkre, fejkendőkre, amiket kicseréltek egymás között. Bár a nü-sut nem beszélték, az összejöveteleken a hölgyek gyakran énekeltek dalokat, mondtak verseket ezen a nyelven. Az idősebb nők sokszor önéletrajzi dalokat komponáltak, hogy elmeséljék barátaiknak tapasztalataikat, fokozzák az erkölcsösséget, és megtanítsanak másokat arra, hogyan legyenek jó feleségek. Olyan témákról írtak, énekeltek ezen a nyelven, amikről alapvetően nem illett, nem szabadott beszélniük a társadalmi elvárások szerint.

Csak későn figyelt fel rá a nyilvánosság

A nü-su létezését évszázadokig titkolták a nők, a nagyobb nyilvánosság csak az 1980-as években figyelt fel rá. Állítólag úgy, hogy egy hölgy meglátogatta pekingi rokonait, ők figyeltek fel arra, hogy egy számukra ismeretlen nyelven ír és beszél. Egy másik teória szerint egy asszony verse miatt derült rá fény: ezt sokáig továbbadták egymásnak a nők, de végül egy férfihoz került, aki pedig meg akarta fejteni a titkosírást. Nyomozni kezdett, de az általa összegyűjtött dokumentumokkal sokáig nem foglalkoztak, sőt a kulturális forradalom alatt meg is semmisítették őket. 1979-ben viszont folytathatta munkáját a helyi múzeum dolgozójaként. 1982-ben könyvet is írt a régió kultúrájáról, és egy teljes fejezetet szentelt benne a nü-sunak.

A nü-su lehetőséget adott a nőknek a kapcsolattartásra, arra, hogy könnyebben megbirkózhassanak az életükben felmerülő, főleg családi és társadalmi nehézségekkel. Emellett pedig lázadás, dacolás volt a patriarchális, férfiközpontú társadalom ellen.

Milyen volt a szex az ókori Kínában?

Az ókor népeinek szexualitását általában a nyitottság, a szabadság és gyakran a tabuk, korlátok hiánya jellemezte. Nem volt ez másképp Kínában sem. A fennmaradt információk, pornográf rajzok és szexjátékok mind-mind arról árulkodnak, hogy a kínaiak egyáltalán nem voltak szégyenlősek, ha gyönyörszerzésről volt szó.

• történelem
• történelmi érdekesség
• írás
• női írás
• kína
• Lélek&Test