Motorbalesete után lebénult a fiatal nő: csodálatos, hogy talált rá a szerelem

A súlyos baleset után kerekesszékbe kényszerült. Nem is sejtette, hogy a kórházban ismeri majd meg élete párját.

kerekesszekes lany szerelem

Az ember sosem tudhatja, hol ismerkedik meg az igazival, milyen váratlan helyzetek hozzák össze élete párjával. Nem mindig csak a megszokott szituációkban jönnek létre a legőszintébb kapcsolatok. Olyan is előfordul, hogy egy igencsak fájdalmas eseménynek köszönheti valaki azt, hogy találkozhatott a lelki társával, akinek szerelme a kiutat jelentette a sok szomorúságból és megpróbáltatásból.

Egy fiatal lánynak súlyos motorbalesete változtatta meg az egész életét. Először teljesen összetört, és azt sem tudta, hogyan folytatja majd tovább, végül azonban a sors egy olyan meglepetést tartogatott számára, amiért örökké hálás lesz.

A baleset után rátalált a szerelem

A 27 éves Giulia Lamarca pszichológusként dolgozott, imádott utazni, és szinte sosem bírt megmaradni egy helyben. Mindig is aktív életet élt, de egyszer, amikor munkából vezetett haza, megcsúszott a motorja, és hatalmasat esett. A baleset során több csigolyája eltört, és a dereka, valamint a gerince is súlyosan megsérült. A fiatal nő kerekesszékbe került, az orvosok pedig közölték vele, hogy valószínűleg sosem tud majd újra járni. A szörnyű hír hallatán teljesen összetört, de igyekezett erős maradni, és minden kezelést végigcsinált, amire csak szükség volt. Ennek köszönheti azt is, hogy megtalálta élete szerelmét.

Fotók: Northfoto.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük