Csoda, hogy folyamatosan gyanakszom? Azért akarunk megtanulni kommunikálni, hogy manipuláljunk másokat
Egy-egy FB-posztról már nem tudom eldönteni, személyes élmény, vagy reklámot olvasok. Ha látok egy vallomást, elkezdem keresni a háttérben gondosan elhelyezett terméket.

GettyImages-1128215665
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Emlékeim szerint a kilencvenes évek eleje volt a legizgalmasabb időszak az életemben. Közvetlenül a rendszerváltás utáni években járni kezdett a levegő, érezhető volt a szellemi pezsgés, és sokan hittünk abban, hogy most valami új és rendkívüli kezdődik (ha tudtuk volna!).

Már önmagában az bódító látvány volt, hogy ahogy megteltek nyugati cuccokkal a boltok polcai, és nem kellett elutazni egy másik országba o.b tamponért meg Persil mosóporért. Özönlött be minden a reikitől az otthoni hajfestékeken át a külföldi befektetőkig.

Ekkor léptek színre azok a végsőkig elhivatott emberek is, akik a rosszul szabott öltönyükben vagy blúz-kosztümszoknya kombóban egy-egy ismerősük nappalijában próbáltak másokat beszervezni az évszázad bizniszébe, és az egyre fásultabb közönség előtt lelkesen rajzolták vastag filctollal a táblára a piramist, és próbáltak meggyőzni arról, ha beszervezünk kilenc másik eszementet, akkor elérjük a gyémánt fokozatot, és ott állunk majd a hierarchia csúcsán, igen, az a nagy gombóc leszünk, és dől hozzánk a pénz, nem is kell semmit tennünk, hiszen az alattunk levő szorgos kisgombócok munkája után is kapunk pénzt.

Én is vettem részt ilyen bemutatókon - így nevezték őket -, és egy idő után én is igyekeztem lerázni ezeket a lelkes ismerősöket, akik időnként felhívtak telefonon. Nem kellett hozzá sok idő, és már a harmadik mondat után pontosan be tudtam azonosítani, hogy „be akarnak szervezni” valamibe. Begyakorolt mondatok, kifogáskezelés, ismétlődő kifejezések, mint üzleti ajánlat, kivételes lehetőség, elköteleződés nélküli termékbemutató - ezek voltak az ismertetőjegyek, amik elhangzása után tudtam, hogy itt az ideje menekülőre fogni.

Mostanában sokszor eszembe jutnak. A jól felismerhető, beazonosítható beszédmódjuk miatt. Azt hiszem, a biztosítótársaságok emberein kívül ők voltak Magyarországon az elsők, akik komoly képzést kaptak arról, hogyan kommunikáljanak másokkal. Ennek a kommunikációnak pontos menete volt, megvoltak a hatásos kifejezések, szófordulatok. És volt célja: minél több embert beszervezni, de úgy is fogalmazhatnék, meggyőzni.

Ha jobban megnéznem, most ugyanúgy ömlik ránk minden, mint akkor. Százféle tudatos táplálkozás, testmozgás és edzésforma, ökotudatos életmód, fenntarthatóság a mindennapokban, millióféle életmód, amit nemhogy követni, észben tartani is teher. És most is vannak emberek, sokkal jobban szabott öltönyben és bizniszvumenruhában, sokkal határozottabb fellépéssel és magával ragadó kommunikációval. Csak most nem arra akarnak rávenni minket, hogy álljunk be edényt árulni meg osztrák biztosítást kötni. Ők most saját magukat árulják. Rosszabb esetben a semmit. Felülmúlhatatlan kommunikációval.

Én meg azon kaptam magam, hogy már szinte mindent fenntartásokkal, a sorok között böngészve olvasok, hallgatom azt, aki beszél hozzám. Ez nem kezdődő paranoia vagy egyéb mentális betegség, egyszerűen arról van szó, hogy igényem lenne a világos, egyértelmű, tiszta, érthető beszédre.

A hétköznapi életünkbe leszivárogtak a különféle tudományok, komoly szakértelmet feltételező ágazatok, szakmák kifejezései, és ebből a beszéd sem maradt ki. A mindennapi beszédünket először talán a pszichológiai szakkifejezések árasztották el. Ennek csimborasszója a jelenleg rendkívül divatos nárci szó. Ami egyébként egy személyiségzavar, és én kőkeményen tanultam nagyon sokat a pécsi egyetem Pszichológia Intézetében ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjam különböztetni a személyiségzavart a betegségektől, de őszintén örülök annak, hogy nálam sokkal kúlabb személyek - akik szinte mindig végtelen mennyiségű szenvedésen mentek át - kettő darab önismereti könyv és három pszichológiai kiskáté átlapozása után nemcsak kiváló diagnoszták, de a téma szakértőivé is váltak. Persze nekem csak egy szaros másoddiplomám van, kommunikációs technikák elsajátítása nem járt hozzá.

Aztán jött a következő nagy lépés, a marketing. Megannyi vánnábí billgéc és feltörekvő vállalkozó sajátította el a mára unalomig ismert marketingrizsát, de ez nem volt elég. Sokszor a sikerhez és a megszámlálhatatlan lóvéhoz se. És jött sorban a többi: a táplálkozástudomány, sport, gasztronómia, borászat. (A korlátozások miatti friss túrázók miatt felkészül: az erdőgazdálkodás?) Végül, de nem utolsósorban a kommunikáció.

Ha körbenézünk egy könyvesboltban, megdöbbentően sok könyvet találunk a témáról. Ezek azonban nem arra tanítanak minket, hogyan beszéljünk szabatosan, szuggesztíven, jól tagoltan, érthetően. De még csak nem is arra, hogy azt és úgy mondjuk, amit szeretnénk, és úgy, hogy a másik megértse. Nem, most meggyőzni akarunk. Hatékonyan akarunk kommunikálni. Sőt. Megtanulhatjuk, hogyan manipuláljuk a másik embert. Befolyásolni akarunk. Megnyerni akarunk. Másokat.

Az már néha ijesztő számomra, amikor arcelemzésről, testbeszédről és arról látok könyveket, hogy lehet felismerni, ha valaki hazudik nekünk. Úristen, hova jutottunk? Valóban szükség van erre?

Nekem már az is sok, hogy egy-egy FB-posztról nem tudom eldönteni, személyes élmény, történet, vagy reklámot olvasok. Megtanultunk kommunikálni, és mire használjuk? Arra, hogy eladjuk magunkat, egy terméket, átcsesszük egymást a palánkon? Mire jó ez? Csoda, ha gyanakvással tölt el bármi? Ha meglátok egy „vallomást” a Facebookon, elkezdem keresni a gondosan elhelyezett terméket a háttérben. Általában meg is találom. Ha úgy kezdődik egy e-mail, hogy „Rendkívüli örömmel töltött el minket a tudat, hogy közösségünk mennyi mindent megtett annak érdekében, hogy….” a visítófrász kerülget.

Valóban attól leszünk többek, ha azt mondjuk, hogy „szerdától a következő rövid távú projekttel foglalkozom, ezért a mai napon delegálok a családtagjaimra néhány kisebb ház körüli teendőt”? Miért nem mondjuk azt, hogy „szerdától új feladaton dolgozom, ezért megkértem a férjem, hogy porszívózzon fel helyettem”? Hogy kell úgy mondani a bevásárlólistát, hogy attól Arianna Huffingtonnak érezzem magam? Háztartásifogyóeszköz-projektterv? Attól, hogy „a házastársammal közösen arra az elhatározásra jutottunk, megváltoztatjuk a kapcsolatunk státuszát” kevésbé leszünk elváltak?

Olyan szavakkal dobálózunk, amik nevetségesek a mindennapi szövegkörnyezetben. Pont az ellenkező hatást váltják ki, mint amit elérni szándékozunk velük. Az éles elme, az összeszedett gondolatok, a határozott és tiszta beszéd mentes a sallangoktól: nem telepszik rá szakzsargon, innen-onnan összeszedett szakkifejezések, egy magánbeszélgetésben, egy kisebb közösségben folytatott levelezésben nincs helye a nagyvállalati kommunikációs stílusnak. A „hogyan adjunk el jól” marketingkézikönyvben olvasottak szagról felismerhetők, és sokszor a monitoron keresztül is bűzlenek. A színes-szagos kommunikációval eladott termék vagy személy olyan, mint egy nagy, színes lufi: vonzza a tekintetet, látványos, de ha túlfújják, kipukkad. És akkor az is kiderül, hogy belül nem volt semmi.

A cikk az ajánló után folytatódik

A magam részéről várom a „hogyan kommunikáljam egyszerűen és őszintén azt, amit mondani akarok úgy, hogy az mindenki számára érthető legyen” kézikönyvet. És a továbbiakban sem használom azt a kifejezést, hogy kognitív kihívásokkal küzdő emberek, hanem leírom, hogy idióták. Amíg a mindennapi kommunikáció jobban hasonlít egy amerikai porszívóügynök mondataira, addig pedig folyamatosan gyanakszom arra, hogy mit akarnak tőlem valójában, mire akarnak felhasználni, mit akarnak nekem eladni.  

Fotók: Getty Images Hungary

A vitázás művészete.

Ezt is szeretjük