II. Erzsébet és Horthy Miklósné is modellt állt egy magyar festőnek - László Fülöp izgalmas élete

László Fülöp szegény családba született, de kora egyik legnagyobb, legvagyonosabb festője lett. Számos előkelőségről és uralkodóról készített képet.

László Fülöp magyar festő
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

László Fülöp a magyar művészettörténet egyik nagy alakja, itthon mégis viszonylag kevesen ismerik a nevét. Kora legjelentősebb festői közé tartozott, az egész világon hírnevet szerzett, élete során legfőképpen uralkodókról, királynékról és arisztokratákról készített portrékat.

Megfestette többek közt az anyakirálynét, Elizabeth Bowes-Lyont és magát II. Erzsébet királynőt is akkor, amikor még csak hétéves volt.

Szegény családból származott László Fülöp 

Laub Fülöp Elek néven született 1869 áprilisában Pesten Laub Adolf, zsidó származású női szabó és Goldreich Johanna legidősebb fiaként. Nyolc testvére volt, de rajta kívül csak négyen érték meg a felnőttkort. Anyagi okok miatt a szülők nem tudták taníttatni fiukat, így 14 évesen kezdett dolgozni, először Neumann címerfestő műhelyében, majd Strelisky Lipót fotóműtermében retusőrként. A fényképészműterem vezetője, Strelisky Sándor figyelt fel a fiúra, aki az ő javaslatára kezdett képzőművészeti tanulmányokba.

László Fülöp önarcképe 1911-ből
László Fülöp önarcképe 1911-ből
Fotó: Wikpedia

1884-ben iratkozott be az Iparrajziskolába, 1886-tól pedig a Mintarajziskolába járt Székely Bertalan és Lotz Károly növendékeként, de később a müncheni Képzőművészeti Akadémián és a párizsi Julian Akadémián is tanult. Vezetéknevét 1891-ben változtatta Lászlóra, első megrendelését pedig 1894-ben kapta: Szilágyi Dezső igazságügyminiszter arcképét kellett megfestenie. Ugyanebben az évben érkezett meg első uralkodói megrendelése is, méghozzá Ferdinánd bolgár trónörököstől.

Kora egyik leggazdagabb, legnagyobb magyar festője lett

Innentől sorra érkeztek a felkérések a magyar művészhez, 1899-ben például Ferenc József, 1900-ban pedig III. Leó pápa ült neki modellt, utóbbi festményével a párizsi Nemzetközi Kiállítás nagy aranyérmét is elnyerte. Harmincas évei elején már az egyik leggazdagabb magyar festő volt, és egy, a Városliget közelében, az Abonyi és Zichy Géza utca sarkán elhelyezkedő, nagy, előkelő műteremben lakott.

Erzsébet brit királyné, VI. György brit király felesége, II. Erzsébet brit királynő édesanyja László Fülöp festményén.
Erzsébet brit királyné, VI. György brit király felesége, II. Erzsébet brit királynő édesanyja László Fülöp festményén.
Fotó: Wikipedia

1900-ban vette feleségül az ír Lucy Madeleine Guinnesst, akivel 1903-ban elhagyták Budapestet, és Bécsben, majd Párizsban éltek, végül 1907-ben Londonban telepedtek le. És bár brit állampolgár lett, magyarságára mindig is büszke maradt. Támogatta a magyar művészeket, művei közül pedig többet a magyar államnak adományozott.

II. Erzsébet és Horthy Miklósné is modellt állt neki

Korának egyik legnagyobb portréfestője lett, legfőképpen királyokról, királynőkről, főnemesekről és kiemelkedő közéleti személyekről készített arcképeket, de a magyar vidéki életről, utazásai helyszíneiről is festett zsáner-, valamint tájképeket. A magyar és a nemzetközi arisztokrácia képviselőit, minisztereket, hercegeket, grófokat és egyházi személyiségeket festett, de négy amerikai elnökről is készített arcképeket.

VII. Eduárd angol királyról, Sissiről, Elizabeth Bowes-Lyon anyakirálynéról és magáról II. Erzsébetről is festett portrét. A leendő királynő hétéves volt, amikor László Fülöp megfestette, a róla készült képen pedig nagyon bájos. Egy gyönyörű, fehér, kék szalaggal díszített ruhában ült modellt a magyar művésznek, kezében pedig egy kis virágoskosarat tart.

László Fülöp 1933-ban készült festménye a leendő II. Erzsébet királynőről, aki a képen hétéves volt.
László Fülöp 1933-ban készült festménye a leendő II. Erzsébet királynőről, aki a képen hétéves volt.
Fotó: Wikipedia

Élete során több mint négyezer műve született. Készült még portréja többek közt II. Vilmos német császárról, Görgey Artúr tábornokról, Horthy Miklósról és feleségéről, Purgly Magdolnáról is. Bélyegképeket egyaránt festett, az Egyesült Államok egy bélyegére Theodore Roosevelt elnököt örökítette meg, számos monacói bélyegre pedig II. Lajost, Monaco hercegét. Rendszeresen kiállított a Műcsarnok, a párizsi Szalon, a Velencei Biennálé, a müncheni Glaspalast, valamint a bécsi Künstlerhaus tárlatain, emellett Budapesten, Berlinben, Londonban, New Yorkban és Párizsban is voltak kiállításai.

Erzsébet királyné, vagyis Sissi László Fülöp festményén 1898 előtt.
Erzsébet királyné, vagyis Sissi László Fülöp festményén 1898 előtt.
Fotó: Wikipedia

László Fülöpöt az első világháború alatt őrizetbe vették, és egy évre internálták. Végül 1937-ben hunyt el szívinfarktusban. Ő volt az a művész, az utolsó az európai festészet történetében, aki több ezer portréjában korának történelmét festette meg. Alkotásait 1925-ben láthatta kiállítva a nagyközönség a Műcsarnokban, majd születésének 150. évfordulójára 2019-ben időszaki kamarakiállítást rendeztek a Magyar Nemzeti Galériában a „Nagyvilág művésze vagyok” címmel, ahol 16 alkotását mutatták be.

A zseni múzsa elmegyógyintézetben töltötte utolsó 30 évét

Auguste Rodin az egyik legismertebb, legnagyobb hatású szobrászművész, alkotásai, például A gondolkodó vagy éppen A csók jelentős hírnévnek örvendenek. Utóbbi igazán szenvedélyes mű, nem sokkal azután született, hogy a férfi életében felbukkant egy 24 évvel fiatalabb lány, Camille Claudel, aki történetesen szintén roppant tehetséges művész volt. Valószínűleg mégis kevesebben hallottak róla, a nagy mester árnyékában dolgozott, majd élete utolsó három évtizedét elmegyógyintézetben töltötte. Halála után fedezték fel a munkásságát.

A zseni múzsa, aki Rodin legérzékibb szobrait ihlette: Camille Claudel utolsó 30 évét elmegyógyintézetben töltötte

Camille Claudel, aki maga is tehetséges szobrász volt, Rodin árnyékában dolgozott.

Elolvasom

Képek: fr.wikipedia.orghu.wikipedia.orgcs.m.wikipedia.org
wikipedia.hu

Ezt is szeretjük