Ikerpár lányokat vettek el az ikerpár fiúk: négy ember álma teljesült egyszerre

Kevés az esélye, de úgy tűnik, mégis megtörténhet, hogy egy egypetéjű ikerpár feleségül megy egy másik egypetéjű ikerpárhoz.

Különös ikerházasság
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Az egypetéjű ikrek különleges világát legtöbben érdeklődve és őszinte csodálattal nézik. Nem is csoda, hogy a történelem során írókat, filmrendezőket is megihletett testvéri kapcsolatuk. Ez a mostani történet azonban tényleg megtörtént.

Keyolla és Teyolla Crow, az egypetéjű ikrek élete koránt sem volt mindig olyan mesés, mint ma, ettől függetlenül a testvérpár gyerekkora óta arról álmodozott, hogy egy napon egyszerre mondják ki a boldogító igent. Méghozzá egy egypetéjű ikerpárnak.

Különös ikerházasság

A lányok tinédzserként gyakran önkénteskedtek az egyik kansasi templomban, így ismerkedtek meg a szintén önkéntes Erikkel és Shawnnal. Akkor még nem gondolták, hogy ebből szerelem lesz, hiszen bemutatkozásuk után közel három évig nem találkoztak. Furcsa módon a 2010-es haiti földrengés ismét összehozta őket, a többi pedig már valóban tündérmese.

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük