4 jel, hogy nincs meg a kémia két ember között: nem érdemes folytatni, ha ezt veszed észre az első randikon

A szakértők szerint a következő jelekből már az első néhány randi során észreveheted, ha nincs meg köztetek a kémia.

Jelek, hogy hiányzik a kémia
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokak szerint nélkülözhetetlen, hogy meglegyen a kémia két ember között, hiszen ez nemcsak a kezdeti tüzet és szenvedélyt adja meg, hanem a kötődés, az intimitás és a boldog kapcsolat alapjait is.

Való igaz, hogy ha már az elején nincs egy apró szikra sem a felek közt, érdemes átgondolni, hogy van-e értelme a folytatásnak. Ha a következőket veszed észre az első néhány találkozás során, nyoma sincs a kémiának. 

A fizikai vonzalom hiánya

Nina Rubin párkapcsolati coach szerint ideális esetben két ember az első randevúk alatt már vágyik valamilyen fizikai kontaktusra, és kihasználnak minden lehetőséget az apró érintésekre. Például megsimítják egymás vállát, kezét beszélgetés közben, vagy közelebb húzódnak a másikhoz. Ha erre egyáltalán nincs igény, és úgy érzed, nem szeretnéd, hogy a másik hozzád érjen, akkor valószínűleg nincs meg köztetek az alapszintű vonzalom.

A beszélgetés folytonos küzdelem

Teljesen természetes, ha nem vagytok rögtön egy hullámhosszon, és kicsit nehéz belerázódni a beszélgetésbe. Ám Connell Barrett randicoach úgy véli, hogy ha később is folyamatos küzdelem marad a kommunikáció, sokszor unalmasnak találod azt, amiről a másik mesél, vagy gyakran áll be kínos csend, amit nehéz feloldani, az a kémia hiányára utalhat. Ha ugyanis az megvan két ember között, akkor hamar egymásra hangolódnak, és szinte észre sem veszik az idő múlását, úgy belefeledkeznek a témákba.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Sorra tűnnek fel a negatív tulajdonságok

Szintén intő jel, ha már az ismerkedés során sokkal több negatív tulajdonságot veszel észre a másikon, mint pozitívat. Ha előfordul, hogy idegesít a partner, vagy éppen rájössz, hogy teljesen különbözőek vagytok, eltérőek az értékrendjeitek, akkor nem biztos, hogy van értelme a folytatásnak. Persze, nem arról van szó, hogy mindenben egyformának kell lennetek, de ha már ekkor kibukik, hogy nem passzoltok, és egy kicsit sem szállt le a rózsaszín köd, jobb átgondolni a helyzetet.

Nem nevettek együtt

Bárhogyan is próbál viccelődni, te nem nevetsz rajta? Úgy érzed, nem érti a humorodat, és te sem az övét? Az eddigi randikat csak a kínos, erőltetett mosoly uralta? Akkor légy óvatos, mert ezek nem túl kecsegtető jelek egy kapcsolat elején. Nemcsak azért, mert a kémia gyengeségére vagy teljes hiányára utalnak, hanem azért is, mert sokaknak fontos, hogy jókat nevethessenek együtt, és hasonló legyen a humorérzékük. Persze előfordulhat, hogy a kezdeti zavar és izgalom miatt nem működnek köztetek a dolgok, de jobb odafigyelni a problémára.

Bár előfordulhat, hogy egyeseknél több idő kell a kémia és a vonzalom kialakulásához, ha a fenti jeleket tapasztalod, érdemes átgondolni, mi okozhatja a gondokat, és van-e értelme folytatni a találkozgatást, vagy komolyabbra fordítani a viszonyt.

Illemszabályok férfi és nő között: nem árt figyelni rájuk a randin

Rossz benyomást kelthet egy randevún, ha a férfi nem tudja, mit hogyan csináljon, vagy éppen, ha a nő vár el olyan dolgokat is a partnerétől, amiket valójában nem is kellene megtennie. Éppen ezért, hogy minden tökéletesen menjen, érdemes jobban tájékozódni az etikettet illetően, ami ráadásul nemcsak a randin, hanem a hétköznapokban, sőt a munkahelyen is hasznodra lesz. 

A 11 legfontosabb illemszabály férfi és nő között - Tudod, ki száll be először a liftbe?

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük