"A megvert nő kiprovokálja a pofont, és ami otthon történik, ahhoz nincs köze másnak"
A magyar nők ötöde érintett.
A bántalmazás témája nem mérvadó, hiszen elenyésző hányadot érint. A megvert nő kiprovokálja a pofont. A bántalmazott fél mazochista, így a többi kapcsolatában is garantáltan alulmarad. Ami a házfalak között történik, ahhoz senkinek semmi köze. A nők visszaélnek a rendőri beavatkozással, és puszta bosszúszomjból perelik a férfiakat. Ilyen és ehhez hasonló tévhiteket sorol fel és cáfol meg oldalán a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület.
A Nane jelenlegi statisztikái szerint minden ötödik nőt rendszeresen, fizikailag bántalmaz partnere. Ez csak Magyarországon körülbelül félmillió nőt jelent, ami elképesztően nagy szám, az adat ráadásul csak a testi sértésre vonatkozik. A tragédiát erősíti az is, hogy a számok szerint a bántalmazás legalább hetente egy nő életét követeli. A meggyilkolt nők 60%-a élettárs áldozata.
A gyilkosságok többsége azonban megelőzhető lenne, ugyanis a bűncselekmény jellemzően nem egyetlen és előzmény nélküli hirtelen felindulást követ, a nő azt megelőzően éveken vagy akár évtizedeken át brutális terrorban él.
A téma felett azonban nem csak ezért nem szabad szemet hunyni. Az erőszakos kapcsolatban élő nők óriási lelki törés áldozatai is lesznek, a bántalmazó elsődleges célja ugyanis nem más, mint a hatalomgyakorlás és a kiszolgáltatottságba taszítás. Az önbecsülésében megtiport nő pedig szinte képtelenné válik segítséget kérni a külvilágtól, a szégyenérzet és a félelem miatt is titkolni fogja azt.
Nem csak a fizikai bántalmazás lehet súlyos
A társadalmi megítélés szerint az erőszak legsúlyosabb formája a fizikai, amikor a bántalmazó például lökdösi, felpofozza, megüti, megerőszakolja, fegyverrel fenyegeti vagy bezárja párját. Ezen túlmenően ugyanakkor az egészen más jellegű erőszakos tevékenységet sem szabad lekicsinyelni: a fenyegetőzés, a megfélemlítés, az érzelmi zsarolás, az állandó hibáztatás, a szóbeli megalázás vagy a nevetség tárgyává tétel mind-mind mély nyomot hagynak a bántalmazottban, aki ennek következtében akár önkezével is véget vethet az életének, vagy önvédelemből akár az erőszaktevőt is megölheti.
Kinek hisz a társadalom?
Az áldozatok segítségkérését ellehetetleníti továbbá az is, hogy rengeteg tévhit él máig a köztudatban, amelyek legtöbbször még mindig a sértettet teszik felelőssé a bántalmazó viselkedéséért, néha pedig egyszerűen betegnek titulálják az elkövetőt, ezzel hessegetve el a vádakat. Mi több, sok esetben még a család is jóravaló emberként ismeri, így a nőnek közvetlen környezete sem hisz.
Gyakran egyszerűen mazochistának bélyegzik az ilyen kapcsolatban élő nőket, akik képtelenek lennének egy normális kapcsolatra. A NANE felhívja a figyelmet, hogy kevés kivételtől eltekintve az anyagi függés vagy bosszútól való félelem tartja együtt a feleket. Előfordul az is, hogy provokátornak titulálják a nőt, de egy felnőtt ember reakciója még egy nehéz természetű társ mellett sem lehet a pofon.
Sokan tudják, mégsem segítenek
Bár azt hiheted, hogy az erőszakot mindenki elítéli, valójában azonban az áldozatok mellett sajnos csak nagyon kevesen állnak ki. Egyes meggyőződések szerint például minden esetben tiszteletben kell tartani az intim szférát, sőt, vannak olyan szélsőséges vélemények is, amelyek szerint a segítségnyújtó intézmények beavatkozásukkal figyelmen kívül hagyják a család szentségét. Mások azt gondolják, a rendőrség feladata, hogy észrevegye az ilyen eseteket, de a legtöbben a nő vagy gyermek szavahihetetlenségére hivatkozva bagatellizálják el a bűncselekményeket. A NANE mellett a Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület is felhívja a figyelmet arra, hogy ha ilyet tapasztalsz a környezetedben, vagy te válsz áldozattá, ne félj azonnal segítséget kérni! A fenti statisztikákból is kiderül, hogy egy bátor döntéssel akár életet is menthetsz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- kapcsolati erőszak
- párkapcsolat
- nane
- családon belüli erőszak
- nemi erőszak
- lelki bajok
- bántalmazás
- Lélek&Test
OLVASD EL EZT IS!
- nők
- belföld