Miért hazudnak az emberek? A tudósok szerint ez a 6 legfőbb oka
A kutatók megállapították, hogy hat típusa van a legfőbb hazugságoknak, és mindegyiknek más a célja.

Talán szinte nincs olyan, aki legalább néhány apró dologban ne füllentett volna élete során valamikor. A hazugságok háttérében számos ok állhat, de a kutatók igyekeztek kideríteni, milyen indíttatásból állítanak valótlant a legtöbbször az emberek.
A vizsgálat során megállapították, hogy általában hat fő oka van annak, ha valaki nem az igazságot mondja, és azt is, hogy nem feltétlenül rossz szándék vezérli ilyenkor a hazudókat.
Hat fő ok áll a hazugságok mögött
A lengyelországi SWPS University of Social Sciences and Humanities Egyetem pszichológusai azt nézték meg korábbi adatok és kutatások alapján, hogy miért hazudnak az emberek. Rámutattak, hogy hat fő tényező van, mely miatt a legtöbben valótlant állítanak, és arra is fény derült, hogy nem feltétlenül csupán mások megtévesztésének céljából hazudnak az emberek.

A feltevéseiket egy 83 fős csoporton is tesztelték úgy, hogy a hétköznapokban figyelték a szociális interakcióikat, tehát beleértve még a legapróbb füllentéseiket is, majd kitöltettek velük egy részletes kérdőívet a személyiségükről, így még több érdekes információt tudtak meg.
Ezért nem mondanak igazat a legtöbben
A megkérdezett 83 ember hét nap alatt összesen 401 alkalommal füllentett, és ennek 41%-át tették ki az öncélú, védekező hazugságok, melyekhez általában azért folyamodtak, hogy megelőzzék az események esetleges negatív kimenetelét, és megóvják magukat a kellemetlen következményektől. A második leggyakoribbak az előnyös hazugságok voltak, melyek legfőbb célja, hogy pozitív irányba tereljék az illető jövőjét, életét.
Szintén gyakorinak számít, hogy azért nem mondanak igazat az emberek, hogy másoknak kovácsoljanak előnyt a füllentésből, valamint az is, hogy másokat akarnak megvédeni a kellemetlenségektől és a fájdalomtól azzal, hogy valótlant állítanak.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Az ötödik legfőbb tényező az volt, hogy az illető olyan szituációba kerül, melyben a hazugsággal önmagának és valaki másnak is előnyt kovácsol, a hatodik pedig az, hogy a saját és a másik érzéseit is védeni akarja.
A személyiség és a hazudási szokások
A személyiségzavarok és a hazudási szokások összefüggéseit szintén megvizsgálták a kutatók. Arra jöttek rá, hogy a legtöbbször a machiavellizmusban szenvedők nem mondanak igazat, és ezt önmaguk miatt teszik: azért, hogy megvalósítsák céljaikat, feljebb jussanak a ranglétrán, vagy manipuláljanak valakit. De az is kiderült, hogy az erős önkontrollal rendelkezők hazudnak a legkevesebbszer, míg a szorongó emberek csupán azért füllentenek a leggyakrabban, hogy csillapítsák kellemetlen érzéseiket, és megnyugtassák magukat.
Jelek, hogy a másik hazudik
Az emberek akárhogyan igyekeznek is leplezni a hazudozást, a mozdulataik könnyen elárulják őket. Az alábbi apróságokra érdemes odafigyelni, ha úgy sejted, valaki nem mond igazat: gyorsan lebuktathatják az illetőt.
Fotók: Getty Images Hungary.