Kegyetlen randitrend hódít: szinte függőség alakul ki a másik fél felé

Néhány egyszerű módszerrel érik el, hogy a másik ne tudjon nekik ellenállni és nemet mondani.

Firedooring randitrend
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A randizásnak mindig is voltak buktatói. Sosem lehet tudni az elején, hogy megegyeznek-e a két fél szándékai, összeillenek-e, őszinték-e egymással, illetve, hogy mi sül ki majd a dologból. Mostanában viszont egyre többen szándékosan verik át a másikat.

Az elmúlt időszakban a leggyakrabban alkalmazott taktika a mosting volt, melynek során a férfiak elhitetik a nővel, hogy ő az igazi számukra, aztán hirtelen teljesen eltűnnek az életéből. A legbrutálisabb a pszichológusok szerint mégsem ez, hanem az úgynevezett firedooring, ami a tűzvédelmi ajtóról kapta a nevét. Pedig ebben az esetben a másik nem is hagyja el végleg a partnerét.

Durva és kegyetlen randitrend

Az első randevúk során még minden jónak tűnik, ám egy idő után a másik elkezdi lemondani a találkákat, és mindent visszautasít, amit a párja kezdeményez. Nem lesz teljesen elérhetetlen, de sokáig nem jelentkezik, nem ír vissza az üzenetekre, és mindenre talál valami kifogást. Előfordul, hogy nem ad magyarázatot, kikéri magának a számonkérést. 

Aztán egyszer csak a semmiből újra ír, keresi a másikat, randevúra hívja, de minden csak úgy lehet, ahogy az neki a legjobb. Ilyenkor a legtöbben megörülnek, hogy újra láthatják a partnert, és rögtön igent mondanak az invitálásra, majd a találka után kezdődik az egész elölről. Ennek az ördögi körnek viszont káros következményei vannak.

Az ilyen embereknek nincsenek komoly céljaik, érzéseik, csupán ki akarják használni a másikat. Az elszenvedő fél akarata sosem érvényesül, mindig mellőzöttnek érzi magát, és állandóan csak arra vár, hogy végre keresse a másik. Ez egyfajta függőséget alakít ki, és hajlamosítja arra, hogy, ha ismét felbukkan a másik, akkor mindent eldobva teljesítse a kívánságát. Sőt, sokszor magában látja a hibát, önmagát okolja azért, hogy ritkán keresi a partnere. Így csökken az önértékelése is, és még jobban kötődik majd a kegyetlen játékot űző félhez.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Észre kell venni a jeleket

Ebben az esetben is fontos már az elején észrevenni a figyelmeztető jeleket, mert nemcsak a párkapcsolatok kezdetén jellemző a firedooring, kicsit később ugyanúgy felütheti a fejét. Akár a barátságok terén is megjelenhet. Intő jel, ha valaki mindig lemondja a közös programot, ritkán válaszol az üzenetekre, és akkor is ridegen. Viszont, ha ő kezdeményezi a találkozót, akkor kedves, meggyőző, és elvárja, hogy igennel válaszolj, akármiről legyen is szó.

Ilyen esetben a partner sosem említ jövőbeli terveket, vagy gyorsan témát vált, ha ezekre terelődne a szó. Ha ezeket tapasztalod, érdemes gyanakodni, óvatosan kezelni a másikat, és nem pozitívan reagálni minden megkeresésére. Mert egy kapcsolat csak akkor működhet jól, ha a felek egyenlőek, és az érzelmek is viszonzásra találnak.

Ezt is szeretjük