Ezek a férfiak kedvenc szexpózai: elmondták, hogy élvezik a legjobban
Őszintén és kendőzetlenül mondták el, melyiket miért szeretik.
Minden férfinak van egy kedvenc szexpóza, amit a legjobban imád, és amivel teljesen elvarázsolható az ágyban. Most pedig néhány férfi elárulta, hogy melyikek ezek, és azt is kifejtették, hogy miért.
Mutatjuk is, melyik pózokért vannak oda leginkább.
A kutyapóz
Egy felmérésben több mint nyolcszáz férfi véleményét kérdezték ebben a témában, és egyértelműen az első és legnagyobb kedvenc a kutya lett, amiről azt is elárulták, hogy nemcsak a vadsága vonzza őket, hanem a látvány és az érzés is. - Sokkal intenzívebb érzés, mint a többi póz. Tudom, furcsán hangzik, de kicsit olyan, mintha ilyenkor mindent te irányítanál, és minden a tiéd lenne - mondta az egyik válaszoló, egy másik pedig még több infót is megosztott. - Annyira mélyre tudok hatolni, mint amennyire egy másik pózban sem, és el sem tudjátok képzelni, milyen elképesztően jó - mondta.
Izgató látvány
A második kedvenc a lovagló lett. - Imádom, hogy láthatom közben a barátnőmet, és azt is, hogy ő irányít. Ráadásul közben izgathatom a kezemmel, és mozgathatom a csípőjét is, ha szeretném - mesélte az egyik férfi. Volt, aki pedig azt emelte ki, hogy a tapasztalatai alapján a nők így jobban élvezik a szexet, hiszen úgy mozoghatnak, ahogy nekik jólesik. - Ez a póz lehetővé teszi számomra, hogy egy kicsit lazítsak közben, ráadásul a barátnőmnek nagyobb élvezetet nyújt, amit még láthatok is az arcán.
Intim és bensőséges
A hagyományos misszionárius póz csak a harmadik helyre került. A megszólalók leginkább a közelséget és az intimitást emelték ki nagy előnyeként. - Egyszerű, intim, és ha tudod, mit szeret a barátnőd, akkor egyszerűen fantasztikus tud lenni így a szex - mesélte egy férfi, de egy másikuk is kiemelte az előnyeit. - Érzéki, és odavagyok azért, hogy közben csókolgathatom a nyakát és a melleit.
De persze nemcsak ez a három volt, amit különösen élveznek, többen említették ugyanis a reggeli fáradt szexhez ideális kanál pózt is. - Van abban valami nagyon különleges, hogy megragadhatod hátulról, közben pedig hozzábújhatsz, és érezheted a haja illatát, vagy akár megharapdálhatod a nyakát - mondta egy felhasználó a Redditen. Sokan írták még a lótusz pózt is - aminek során a férfi törökülésben ül, a nő pedig az ölében mozog, miközben a lábait a dereka köré kulcsolja -, mert szintén intimnek találták, hiszen a szerelmes pozíció közben végig ölelhetik a szerelmüket. Persze, minden férfi más, ezért nem lehet általánosítani. Szóval, ha kíváncsi vagy, a te párod melyikért rajong a legjobban, kérdezd meg bátran, biztosan elárulja majd, és értékeli a kíváncsiságodat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.