5 súlyos hiba, amit sokan elkövetnek felmondáskor - Ne égesd fel a hidakat magad mögött

A felmondáskor, és azután sem szabad elengednie magát az embernek. Ezeket a hibákat tilos elkövetni, ha nem akarod tönkretenni a karrieredet.

Felmondási hibák
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Könnyű azt hinni, hogy ha az ember úgyis új cégnél fog dolgozni, akkor a felmondás előtt és után már szinte bármit megtehet, hiszen már nem számít. Az igazság azonban az, hogy még ekkor is nagyon fontos, hogy a megfelelő módon viselkedjen az alkalmazott.

Lényeges, hogy a kilépés minden pillanatában megőrizd a professzionalitást, ugyanis nagyon sok minden múlhat azon, hogy hogyan intézed az egészet, és hogyan távozol a vállalattól. A következő hibákat rengetegen elkövetik, pedig negatív hatással lehet a karrierjükre.

Nem szabad túl hamar elhíresztelni

Rendkívül fontos, hogy sose kiabáld el a híreket, ha még nem teljesen biztos az állás, és ne is említsd senkinek a váltás gondolatát, hiszen könnyen visszajuthat a főnökhöz. Borzasztóan kellemetlen helyzetet szül, ha valamiért mégsem kapod meg a másik munkát, de a felettesed tudja, hogy ki akartál lépni a cégtől. De akkor se oszd meg a kollégáiddal az információt, ha már száz százalék, hogy felmondasz. Így is nagyon rosszul jön ki, ha elkezdenek rólad pletykálni, másképp állnak hozzád, vagy esetleg továbbadják a titkot a vezetőnek. Így sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy rossz szájízzel váltok majd el egymástól.

Ne égesd fel a hidakat magad mögött!

Nagy lehet a kísértés arra, hogy a felmondáskor vagy az azt követő felmondási idő alatt minden negatív dologról beszámolj a főnöknek vagy a munkatársaknak, főleg akkor, ha rossz volt a légkör vagy a kapcsolat. Ez azonban hatalmas hiba. Akármennyire is jólesne a felettesed fejére olvasni az összes igazságtalanságot, ami veled történt, ne tedd. Sosem tudhatod, hogy mikor lesz szükséged tőle ajánlásra, esetleg ismeri-e a leendő munkahelyeden dolgozókat, vagy hogy a következő cég nem keresi-e fel őt, hogy rólad faggassa. A saját karriered érdekében ne égesd fel a hidakat magad mögött, hiszen a kapcsolati háló rendkívül fontos. Őrizd meg a jó viszonyt mind a főnökkel, mind a kollégákkal, hiszen később lehet, hogy hasznodra lehetnek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a nemi egyenlőtlenség és a toxikus maszkulinitás jelenségéről beszélgettünk. Mi a különbség a férfiség és a férfiasság között? Mi számít toxikus maszkulinitásnak, miért alakult ki, és vajon köze van-e a Metoo mozgalomhoz? Miért van annyira kevés női vezető, és miért csak férfias személyiségű nők kerülnek vezetői pozícióba? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Szél Dávid pszichológus, Leszkovszki Máté újságíró, és Pintér Ada.

Promóció

A főnök kibeszélése

Szintén a fentebb említett okok miatt nem ajánlott kibeszélni, kritizálni a főnököt a háta mögött. Bár úgy érezheted, már szabad vagy, nagyon oda kell figyelni arra, hogy ne fordíts ellened senkit a távozás előtt, mert ha mégis megteszed, könnyen keresztbe tehetnek neked - főleg akkor, ha a vezetőről van szó. Eszedbe se jusson pletykálni róla, vagy szidni őt, még akkor sem, ha nagyon rossz volt köztetek a viszony, mert te húzhatod a rövidebbet.

Lazulás a felmondási idő alatt

Sosem szabad elfelejteni, hogy a szerződésed a felmondási idő alatt is kötelez, ezért ekkor sem engedheted meg magadnak a lazulást vagy azt, hogy ne végezz el bizonyos feladatokat, ne reagálj az e-mailjeidre. Nem szabad, hogy úgy emlékezzenek rád, mint aki úgy lépett ki, hogy másokra hagyta a munkáját, hiszen sosem tudhatod, mikor hoz még össze a sors a mostani kollégáiddal később. Végezd ugyanolyan lelkiismeretesen a teendőidet, mint korábban, és gondoskodj arról, hogy jó alkalmazottként, kollégaként maradj meg mindenki szemében.

Elmaradó búcsúzás

Egy búcsúzó e-mailt legalább illik küldeni a közös levelezési címre még akkor is, ha nem vagy érzelgős típus, vagy nem ápoltál baráti viszonyt egy munkatársaddal sem. Ez az alapvető etikett része, és hozzájárul ahhoz, hogy pozitív emlékekkel és érzésekkel távozz. Nem kell feltétlenül, hogy hosszú, megható legyen az elköszönés, de egy pár sorról semmiképp se feledkezz meg.

Így tesztelnek az állásinterjúkon

Mostanában egyre népszerűbb, főleg a nagy, multinacionális vállalatoknál, hogy különböző, rejtett pszichológiai teszteknek vetik alá a jelentkezőt, hogy még többet megtudjanak róla. Ezeket a jelölt gyakran észre sem veszi, ők azonban fontos következtetéseket vonnak le a reakciókból. A következő módszerek számítanak a legnépszerűbbnek, ezért légy résen, ha hasonlót tapasztalsz.

5 rejtett módszer, amivel az állásinterjún tesztelhetnek: a furcsa kérdésektől a kávékínálásig

Jelentéktelen apróságoknak tűnnek, valójában viszont akár teljesen el is ronthatod velük az állásinterjút. Így tesztelnek észrevétlenül a meghallgatásokon.

Elolvasom
Ezt is szeretjük