Állandóan félbeszakít, közbeszól? Így szereld le hatékonyan, de udvariasan az illetőt

Borzasztóan zavaró tud lenni, ha valaki mindig beleszól a másik mondandójába. Így kezeld hatásosan, de udvariasan a problémát.

kollegak beszelgetes
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Optimális esetben a beszélgetésben résztvevők mindig megvárják, hogy a másik befejezze, amit elkezdett, és csak ezután reagálnak az elhangzottakra, vagy mondanak róluk véleményt. Sokan vannak azonban olyanok is, akik fittyet hánynak az udvariasságra, és rendre félbeszakítják a másikat.

Általában ezt azzal a céllal teszik, hogy ők kerülhessenek a középpontba, rájuk figyeljenek a többiek, vagy éppen hogy hangjukkal, mondandójukkal elnyomják a másikat, és az ő akaratuk érvényesülhessen. Bármi is legyen az ok, az biztos, hogy igen kellemetlen helyzetbe hozzák ezzel a beszélgetőpartnert, és borzasztóan zavaró a viselkedésük. Eláruljuk, hogy érdemes ebben az esetben reagálnod.

Ne vegyél róla tudomást!

Az egyik legegyszerűbb és leghatásosabb megoldás az, ha megpróbálod elengedni az egészet, és úgy csinálsz, mintha nem is hallanád őt. Ne reagálj rá, ne engedd szóhoz jutni, hanem csak folytasd a mondandódat ott, ahol félbeszakított – esetleg vedd kicsit hangosabbra a hangerőt! Nagyon zavaró lesz számára, hogy nem hagyod érvényesülni, de így azt is érzékelteted vele, hogy egyformák az erőviszonyok, és nem nyomhat el téged. Valószínűleg többször is próbálkozni fog, de légy kitartó és határozott!

kollegak beszelgetes
Fotó: CasarsaGuru / Getty Images Hungary

Amikor megzavar a gondolatmenetben

Ha megzavart a gondolatmenetben, és nem tudod semmisnek tekinteni azt, hogy közbeszólt, érdemes bevetned néhány kifejezést, amivel folytatod a mondandódat, és amivel érzékelteted, hogy a másik udvariatlan volt. A következők például remekül működnek ilyenkor:

  • Szóval, ahogy mondtam…
  • Visszatérve ahhoz, amit mondtam…
  • Hol is tartottam? Igen, ott, hogy…
  • Folytatva ott, ahol abbahagytam…

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Told későbbre a mondandóját

Az is jó ötlet, ha megpróbálod azt érzékeltetni, hogy majd később foglalkozol a másik véleményével, és meghallgatod, miután befejezted a mondandódat. A legjobb, ha a következő mondatokat alkalmazod ilyenkor:

  • Térjünk majd vissza erre később!
  • Nem akarom elfelejteni, amit mondtam, hadd fejezzem be…
  • Mindenképpen beszélünk majd erről is a továbbiakban…
  • Erről is beszélünk majd, de mielőtt elfelejteném, amit mondani akartam…

Ha egy előadáson történik ilyen

Ha egy munkahelyi prezentáció közben szakítanak félbe, akkor csak annyit reagálj rá, hogy az előadás végén lesz idő a kérdésekre, ötletekre! Ne hagyd, hogy megzavarjanak, és ne adj esélyt arra, hogy mások miatt elrontsd az egészet! A legjobb, ha már az elején leszögezed, hogy közben nem lehet kérdezni, így ugyanis hangsúlyosabbá teszed, hogy akkor szólalhat meg a hallgatóság, amikor befejezted a mondandódat.

Amikor szigorú határozottságra van szükség

Van, hogy a másik túl agresszív, vagy túl sokszor szakít meg, ilyenkor egy kicsit határozottabb hozzáállásra van szükség. Ebben az esetben egyértelműen érzékeltetned kell vele, hogy udvariatlan a viselkedése, és nem hagyod, hogy elnyomjon téged. Vesd be a következő mondatokat:

  • Értékelem a véleményedet, de előbb hadd fejezzem be…
  • Kérlek, ne szakítsd félbe!
  • Befejezhetném, amit elkezdtem?
  • Visszatérhetnénk arra, amit mondtam?
  • Szóval folytatnám, ahol abbahagytam…

Így vágj vissza a kötözködőknek

Kötözködő személyekért gyakran nem kell a szomszédba menni. Sokszor a saját családtagja vagy rokona vágja az ember fejéhez a legbántóbb, legbosszantóbb mondatokat. Limpár Imre tréner, tanácsadó szakpszichológus Az energiavámpírok, az örömgyilkosok és az empaták című előadásában az energiaelszívó emberek megannyi tulajdonságát ismertette. Ám ezenkívül megemlített olyan módszereket, konkrét mondatokat is, amikkel úgy lehet a kötözködőket leállítani, hogy azok nem értik majd, mi is történik.

Intelligens visszavágások kötözködő embereknek - Nem fogják érteni, mi történik

Az embereknek bizonyos típusa rendkívüli módon szereti beleütni az orrát mások dolgába, és élcelődő kérdéseket feltenni.

Elolvasom

(Képek: Getty Images.)

Ezt is szeretjük