Észak-Korea 4 egészen furcsa és bizarr törvénye: van olyan nap, amikor mosolyogni is tilos

Az észak-koreai diktatúrában hihetetlen szigor uralkodik. Rendkívül szokatlan törvények is életben vannak, megszegésük pedig súlyos büntetéseket von maga után.

Észak-Korea furcsa törvényei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Minden országnak megvannak a maga törvényei, azonban Észak-Korea ezek tekintetében is nagyon különbözik a legtöbb nemzettől. A diktatúra egy teljesen más világ, ahol egészen más az élet, és a kívülállók számára igen furcsa szabályozások vannak érvényben.

A polgárok életét az istenként tisztelt nagy vezér, Kim Dzsongun hihetetlenül szigorúan korlátozza, fő célja pedig az emberek ellenőrzése és hatalmának, státuszának fenntartása. Arról már írtunk, hogy lakástűz esetén például a portrékat kötelező először kimenteni, illetve hogy a büntetések három generáción át öröklődnek, de ezeken kívül is vannak még furcsa törvények Észak-Koreában: az alábbiak bár rendkívül szokatlanok, megsértésük súlyos vétségnek számít.

Amikor tilos mosolyogni

Az 1994-ben elhunyt Kim Ir Szen, Kim Dzsongun nagyapja a nép mélyen tisztelt, imádott vezetője volt, halála napját nemzeti gyásznappá nyilvánították. Minden évben július 8-án a lakosság szomorúan emlékezik meg egykori vezéréről, a szomorúság pedig nemcsak egy érzés ekkor, hanem elvárás és kötelesség is: a mosolygást ugyanis törvény tiltja ilyenkor ugyanúgy, ahogyan a hangos beszédet, a születésnapok ünneplését, a táncot, a viccelődést és a szórakozást is. Azokra, akik nem gyászolnak elég mélyen és látványosan, büntetés vár, akár munkatáborba is kerülhetnek.

Kevés embernek lehet autója

A kormány azt is megszabja, hogy ki vezethet a diktatúrában, állítólag azért, hogy ne legyen túl nagy a gépjárműforgalom, bár ennek ellenére létezik az országban tízsávos autóút. Korlátozzák a kocsik vásárlását, igen kevés lakosnak lehet sajátja, ehhez ugyanis külön engedély kell: leginkább csak a férfi kormánytisztviselőknek és a sofőröknek. A nők is szerezhetnek jogosítványt, de a fővárosban egyáltalán nem vezethetnek autót.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Illegális a Biblia

A diktatúrában nem engedélyezett a szabad vallásgyakorlás, csak Kim Dzsongunt tisztelhetik egyetlen istenükként, ezért egyenesen illegális Bibliát tartani otthon. Aki mégis megteszi, azt munkatáborba küldik, de az is lehet, hogy kivégzés vár rá - ilyen is előfordult már ugyanis. Egy nőt azért végeztek ki, mert a Szentírást terjesztette, ami egyébként a nyugati vallás és kultúra megtestesítője is az országban. Egyes információk szerint azonban néhány száz észak-koreai ember már ismeri a Bibliát.

Tilos nemzetközi hívásokat kezdeményezni

A diktatúra lakosai csakis belföldi telefonhívásokat kezdeményezhetnek, de még ezeket is szabályozzák. A nagy vezér figyel arra, hogy semmilyen információ ne szivároghasson ki az országból, ezért nem engedi, hogy bárki külföldiekkel vegye fel a kapcsolatot telefonon. Ma már a lakosság jó része rendelkezik mobillal, ezeket viszont úgy állították be, hogy csak belföldi forgalmat engedélyezzenek, engedély nélküli programokat pedig nem lehet telepíteni rájuk. A feketepiacon készüléket vásároló és más országba hívást indító lakókat halálbüntetéssel is sújthatják. 

Kegyetlen, furcsa érdekességek Észak-Koreáról

A diktatúra az emberek életének szinte minden területét korlátozza, a szabályok pedig gyakran nemcsak szokatlanok, hanem kegyetlenek is. Rengeteg furcsa dolog van, amit nem sokan tudnak az országról - ezek közül gyűjtöttünk most össze néhányat.

5 kegyetlen és furcsa dolog, amit kevesen tudnak Észak-Koreáról: tűz esetén a vezetők képeit kell legelőször kimenteni

Észak-Korea bővelkedik furcsa és kegyetlen szabályokban, szokásokban. Ha például valaki bűnt követ el, akkor nemcsak őt, hanem az egész családját sújtják a következmények.

Elolvasom
Ezt is szeretjük