Hogyan tanulnak a fiatalok Észak- és Dél-Koreában? Megdöbbentő képpárok a két ország életéről

A két szomszédos ország ennél már nem is lehetne különbözőbb.

Észak- és Dél-Korea különbsége

Észak- és Dél-Korea helyzete az elmúlt évtizedekben nagyon különös változást mutatott, hiszen az egykori, egységes koreai állam a II. világháborút követően szakadt északi és déli részeire. Az egykor még vágyott újraegyesülés nem következett be, ennek eredménye pedig egymástól teljes mértékben eltérő életszínvonal lett.

A világháború végén Dél-Korea jelentős amerikai segítséget kapott, ami a gazdaságának és kultúrájának teljes fellendülését hozta, mára pedig már az egyik leggyorsabban fejlődő, legmodernebb állam a világon. Ezzel szemben Észak-Korea továbbra is maradt a kommunista, katonai berendezkedésnél, ami a mai napig meghatározza az ott élők mindennapjait.

Hatalmas különbségek a két ország között

Jacob Laukaitis fotós hétnapos, szigorúan vezetett túrán járt Észak-Koreában, és ő kollégájával ellentétben csak azokról a dolgokról készített képet, amiket a kormány megengedett az idelátogató turistáknak. Ezután nem sokkal Dél-Koreában is ugyanazokat az élethelyzeteket kapta lencsevégre, fotóit összehasonlítva pedig jól látszik, mekkora szakadék tátong a két szomszédos ország között. 

- Miért nem engedték az északi embereknek, hogy szabadon kapcsolatba lépjenek, és megosszák velem gondolataikat, míg a déli emberek bármit megtehettek, amit csak akartak? Mikor ezeket a különbségeket első kézből láttam, összetört a szívem. Természetesen ezek a képek csak egy látogatói nézőpontot jelentenek, ennél sokkal drasztikusabb is lehet a helyzet. De összességében valódi és széles szakadékot tükröznek a két Korea között - mondta a fotós, miután hazatért koreai utazásából.

Utca Dél-Koreában és Észak-Koreában.
Szabadidő Dél-Koreában és Észak-Koreában.
Tanulás Dél-Koreában és Észak-Koreában.
Parkoló Dél-Koreában és Észak-Koreában.
Vasútállomás Dél-Koreában és Észak-Koreában.
Fiatalok Dél-Koreában és Észak-Koreában.
Vidék Dél-Koreában és Észak-Koreában.

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?

Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?

 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. április 9. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

(Képek forrása: Jacob Laukaitis / Youtube)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük