Milyen egy esküvő a koronavírus idején? Érdekes fotókon a szerelmesek nagy napja

Az elmúlt időszakban teljesen megváltoztak az esküvők: így mondják ki egymásnak az igent a párok a koronavírus idején.

eskuvo koronavirus idejen cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az esküvőket a legtöbben már egy évvel a nagy nap előtt szervezni kezdik, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen. A szép helyszíneket korán lefoglalják ugyanúgy, ahogyan a jó árú és csodás ruhákat is, ezért érdemes időben belekezdeni a tervezésbe. Sajnos azonban előfordul az is, hogy egy teljesen váratlan helyzet húzza keresztül a szerelmesek számításait.

A koronavírus rengeteg pár nagy napját érinti világszerte. A legtöbben a járvány miatt elhalasztották a ceremóniákat, de vannak olyanok is, akik nem akartak tovább várni az igen kimondásával, és úgy döntöttek, hogy bár egészen máshogy, mint ahogyan azt tervezték, de megtartják az esküvőt.

Esküvők a koronavírus idején

Az elmúlt időszakban megtartott szertartások több szempontból is mások, mint eddig, hiszen a jegyeseknek saját és mások egészsége érdekében be kell tartaniuk jó néhány szabályt. A következő fotók betekintést engednek abba, hogy milyenek is a koronavírus idején az esküvők.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Képek: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük