Egy dolog, ami rombolja a szerelmet
Többféle érzelmi zsarolás is létezik, ám egyiknek sem szabad bedőlni. Így kezelheted jól.
Sajnos számos esetben előfordul, hogy a kívülállók számára tökéletesnek tűnő kapcsolatban érzelmi zsarolás zajlik. A szóbeli bántalmazás pedig legalább olyan fájdalmas, mint a testi, így áldozatául esni egy ilyen dolognak nem könnyű.
A bántalmazó nem azért inzultálja partnerét, hogy ezzel a saját nagyságát és erejét fitogtassa, hanem éppen ellenkezőleg: sajnálatot, részvétet, bűntudatot vagy félelmet akar kelteni a másik félben, saját magát áldozatként, ártatlanként feltüntetve, hogy céljait elérje.
Mint ahogy azonban minden ember, minden szituáció és egyáltalán, minden kapcsolat más, az érzelmi zsarolásnak is eltérő megnyilvánulásai lehetnek. A következő típusok a leggyakoribbak.
Az érzelmi zsarolás típusai
A másik felet hibáztató
Ezt a típust ismerheted fel a legkönnyebben. Nyílt fenyegetőzéssel támad, például szakítással fenyeget, ha valami nem tetszik neki, és úgy állítja be a helyzetet, mintha minden a másik fél hibája lenne, míg ő maga ártatlan, mint a ma született bárány.
Az ilyen konfliktust mással nem, csak észérvekkel lehet megoldani, továbbá azzal, ha megmondod a párodnak, hogy ha szakítana veled, csak mert nem úgy van valami, ahogy ő szeretné, egyrészt önző, másrészt nem is olyan fontos neki a kapcsolat, ha ilyen könnyen véget vetne neki. Ettől bizonyára meghátrál majd, és lehet vele beszélni.
A passzív büntető
Ennek a típusnak létezik egy passzív változata is: konfliktus esetén némasági fogadalmat tesz, és ezzel érezteti, hogy valójában minden a te hibád. A hallgatás pedig legalább olyan rossz, ha nem rosszabb, mintha nyíltan vádolna vagy fenyegetőzne. Ilyenkor te is okkal ülhetnél be a sarokba duzzogni, de inkább viselkedj felnőtt módjára, és kérd erre a párod is. Világosítsd fel, hogy úgy viselkedik, mint egy gyerek.
A testi épségét veszélyeztető
Ez a típus saját testi vagy lelki épségével fenyeget, például depressziós lesz, belehal, őrültséget csinál, ha ezt vagy azt nem úgy teszed, ahogyan azt ő elvárja. Ez tipikusan akkor fordul elő, ha az egyik fél fejében megfordul a szakítás gondolata, a másik pedig ezt nem akarja, és mindent bevet, hogy magához láncolja a párját.
Ha a pasid ilyennel hozakodik elő, mondd el neki, hogy miért lenne butaság bármi ilyesmit is tennie, és próbáld felnyitni a szemét, hogy egyikőtök sem lesz boldog, ha erőnek erejével, érzelmi zsarolással láncol magához.
A belátó
E típus mutat némi reményt, hogy felhagy ezzel a fajta konfliktuskezelési módszerrel, ugyanis utólag belátja, hogy nem így kellett volna viselkednie. Ha párod is ebbe a típusba tartozik, bár idővel valóban elfelejtheti az érzelmi zsarolás eszközét, az is lehet, hogy épp saját magának teremt ezzel lehetőséget egy következő alkalomra. Te ugyanis megbocsátasz, majd jöhet az újabb zsarolás a következő vitánál, és így tovább.
A végtelenségig nem kell ezt eltűrnöd, hiszen téged is bizonyára megvisel a helyzet. Beszélj az érzéseidről a pároddal, és figyelmeztesd, amikor újra elkezdi, hogy ne csinálja, hiszen maga is belátta, hogy ezzel bánt téged, és te is felhívtad a figyelmét.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Próbáljatok ki új konfliktusmegoldó módszereket, ezzel örökre elűzhetitek az érzelmi zsarolást a kapcsolatotokból.
OLVASD EL EZT IS!
- párkapcsolat
- kommunikáció
Ezért megy tönkre a legtöbb kapcsolat
- boldogság
- párkapcsolat
4 csalhatatlan jel, hogy sokáig együtt maradtok a pároddal
- válás
- házasság