8 árulkodó jel, hogy erős a kémia két ember között - Nem csak az érintések utalnak rá
Ha ezeket tapasztalják a felek a randevúk során, biztos, hogy erős köztük a kémia.
Sokak szerint a kémia nélkülözhetetlen a szenvedélyes szerelemhez, a jó szexuális élethez, illetve a kapcsolatokhoz is. Éppen ezért érdemes már az első randevúk során figyelni, hogy megvan-e az a bizonyos szikra a felek között.
Bár sokan szinte azonnal érzik, van, akiknél később alakul ki, de olyan is, hogy nem teljesen egyértelmű az egyik partner számára, hogy kölcsönösek-e az érzései. Ezekben az esetekben érdemes a következő jeleket figyelni, hogy megtudd, megvan-e köztetek a kémia.
Jelek, hogy erős a kémia
Érintések és pillantások
Ha két ember erősen vonzódik egymáshoz, akkor igyekeznek minél közelebb kerülni a másikhoz, minél többször hozzáérni, hiszen jólesik számukra a fizikai közelség. Emellett azonban az erős szemkontaktus is árulkodik a szikra jelenlétéről. A felek ilyenkor szinte le sem bírják venni egymásról a tekintetüket, folyton egymás szemébe néznek, de a kacérkodó, flörtölő pillantások is gyakoriak.
Lenyűgözik egymást
Jellemző ilyenkor, hogy a felek egyszerűen lenyűgözőnek találják a másikat mind külsőleg, mind belsőleg. Isszák egymás szavát, őszintén érdeklődnek egymás iránt, odafigyelnek, és valóban leköti őket partnerük mondandója. Az is gyakori, hogy sok közös vonást, érdeklődési kört fedeznek fel az ismerkedés során.
Megszűnik a külvilág
Ha megvan a kémia, szinte megszűnik a partnerek közt a külvilág. Sokszor észre sem veszik, mi történik körülöttük, annyira belemélyednek a beszélgetésbe. A köztük lévő különleges vonzódás minden másról eltereli a figyelmüket, és számtalanszor még a randevú után sem tudnak másra gondolni, csak az illetőre.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vonzódás
A vonzalom ilyenkor általában nem csupán a fizikai: a feleket a másik személyisége, viselkedése is vonzza. Szinte ellenállhatatlannak találják a partnerüket, és sokszor ki sem tudják verni őt a fejükből.
Pillangók a gyomorban
A filmekben rengeteget emlegetik a „pillangók a gyomorban"-érzést, aki azonban megtapasztalta, milyen az erős kémia, az tudja, hogy ez tényleg létezik. Az ember ilyenkor izgatott, hogy találkozhat a másikkal, valamiféle furcsa, bizsergető érzés fut végig rajta néha, ha rá gondol, a randevúk előtt pedig azt várja, mikor jön el az a bizonyos megbeszélt időpont. Mindez igazán intenzív szikráról és vonzalomról árulkodik.
Repül az együtt töltött idő
A felek ilyenkor általában annyira jól szórakoznak együtt, hogy észre sem veszik, hogy repül az idő. Nincsenek hosszú, kínos csendek, nem kell azon agyalniuk, mit kérdezzenek a másiktól, hanem gördülékenyen folyik a beszélgetés, és nem hat erőltetettnek az egész szituáció.
Dicséretek, bókok
Mivel kedvelik, és vonzónak találják egymást, a bókok is természetes részei a találkának. Nem feltétlenül csak a külső dicséretéről van szó, hanem akár a másik karrierjére, hobbijaira, céljaira, ízlésére is tehetnek elismerő megjegyzéseket. Ezek pedig csak még tovább fokozzák a köztük lévő szikrát.
Milyen az, ha megvan a kémia két ember között? Nők meséltek
Sokan mondják, fontos, hogy egy pár tagjai között meglegyen kezdetben a kémia, a tűz, a szikra. De mit is jelent valójában ez a kifejezés? Milyen érzés az, amikor tényleg tapasztalja az ember? Nők mondták el saját tapasztalataikat, véleményüket erről a Redditen.
Milyen valójában az, ha megvan a kémia két ember között? 6 nő mesélte el a saját tapasztalatait
Nők árulták el, számukra milyen érzés, ha megvan a kémia.
Elolvasom(Képek: Getty Images.)