Ő volt a 18. századi London leghíresebb prostituáltja: Emma Hamilton szerelmi háromszögben élt férjével és szeretőjével

A fiatal lány jól tudta, hogy kell helyezkedni ahhoz, hogy felsőbb körökbe juthasson.

Emma Hamilton története
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokan sokféleképpen próbálnak érvényesülni az életben: vannak, akik tehetségükkel vagy eszükkel, míg mások inkább külsejükkel és nagy ismeretségi körükkel jutnak előrébb. A múlt angol társasági életének egyik legismertebb alakja, Emma Hamilton az utóbbi utat választotta.

Az Amy Lyon néven 1765-ben született lány szegény családban nevelkedett egy kis angol faluban. Soha nem járt iskolába, apja halála után pedig anyjával Londonba költöztek, ahol már 12 évesen szolgálólányként dolgozott.

Szolgálólányból az elit csillaga

A fiatal lány mindig is érdeklődött a művészetek iránt, így pont kapóra jött neki, hogy egy másik szobalány segítségével munkát kapott a Drury Lane Színházban a Covent Gardenben. Itt színésznőkkel is megismerkedett, akiknél kisegítői munkát vállalt. Ahogy egyre több neves emberrel került kapcsolatba, sorra nyíltak előtte a lehetőségek: szépségével mindenkit levett a lábáról, így gyakran állt modellt festményekhez, de jól táncolt és énekelt is, így ezt az oldalát is megmutathatta a színpadon. Ám másban is tehetséges volt. 16 évesen egy Mrs. Kelly nevű kerítőnő házába költözött, és Emmát is foglalkoztatta.

emma-hamilton1
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

A lány nemcsak a tehetséget elismerő közeg figyelmét keltette fel, hanem a férfiakét is. Szép volt, fiatal és adottságait ki is használta, nagyon megtetszett Sir Harry Fetherstonhaughnak, aki a szeretőjévé tette. Még tizenéves volt, amikor a nála sokkal idősebb férfitól lánya született, de ekkor már Charles Francis Greville angol politikussal is viszonyt folytatott. Mivel a gyerek törvényen kívüli volt, Greville dédnagymamája nevelte hároméves koráig, utána pedig egy manchesteri iskolamester és felesége nevelték. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Greville egy kis lakást bérelt a nőnek, visszafogott színekben, szerény ruhákban kellett járnia, és kerülte a társasági életet, valamint a nevét Emma Hartra változtatta. Hogy a lakhatás költségeit csökkentse, a politikus elküldte Emmát  az ismerőséhez, George Romney festőhöz, aki új modellt és múzsát keresett. Egyből letaglózta a fiatal lány szépsége, a róla készült portrék pedig egész Londonban híressé tették. A társadalmi elit is kezdett felfigyelni rá, hiszen szellemes, intelligens, elegáns és rendkívül szép volt, emellett még gyorsan is tanult.

George Romney Emma Hamilton portréjával.
George Romney Emma Hamilton portréjával.
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Greville azonban kezdett belefáradni Emma eltartásába, és amikor találkozott egy gazdag örökösnővel, Henrietta Middletonnal, úgy döntött, hogy a lánynak mennie kell. Okos tervet talált ki. Írt nagybátyjának, Sir William Hamiltonnak, aki a brit nápolyi követ volt, és megkérte, hogy vigyázzon rá egy ideig. Sir William 62 éves volt, kiváló megjelenésű, szakértő vulkanológus és műgyűjtő. 1783-ban találkozott Emmával, és az első pillanattól nagyon vonzónak találta.

Elterelő hadműveletből házasság

Sir William és Emma rácáfoltak a kételkedőkre, és 1791-ben, Londonban összeházasodtak, így az egykori cselédből Lady Hamilton lett. Visszatértek Nápolyba, ahol kitalálta az antik szobrok és színpadi szereplés keverékét, az un Attitude-öt. Illusztris művészek, írók és arisztokraták voltak kíváncsiak az előadásra, köztük az akkor már ismert német író és költő, Goethe is. 

Gúnyrajz Lady Hamilton és Mária Karolina királyné leszbikus viszonyáról.
Gúnyrajz Lady Hamilton és Mária Karolina királyné leszbikus viszonyáról.
Fotó: James Gillray / Wikipédia

Lady Hamilton szoros baráti kapcsolatba került Mária Karolina nápoly-szicíliai királynéval, IV. Ferdinánd nápolyi király feleségével. Ez nem csupán szimpátia volt, hiszen Emma kapcsolatai révén értékes diplomáciai információt gyűjtött a királyné számára. Emellett az angol és francia pletykalapok azon is folyamatosan csámcsogtak, hogy vélhetőleg titkos leszbikus viszony fűzte őket egymáshoz.

A szerelmi háromszög

Emma 1793-ban ismerkedett meg Horatio Nelson tengerészkapitánnyal, aki öt év múlva, 1798-ban tért vissza ismét Nápolyba, ekkor már mint altengernagyként és élő legendaként. A háborúk során azonban súlyosan megsérült: elveszítette egyik szemét, legtöbb fogát és jobb karját. Gyakran köhécselt és idő előtt megöregedett. Emma a férje házában ápolta, majd hamarosan egymásba szerettek és viszonyuk lett. Erről a férje, Sir William is tudott, sőt bátorította őket, annyira tisztelte és csodálta a nagy Nelsont. Nem sokkal később a pár visszatért Angliába, hogy nyíltan is felvállalhassák kapcsolatukat. A románcból 1801-ben egy közös gyermekük is született. A szerelmi háromszög izgalomban tartotta a londoni közvéleményt, a pletykalapok minden lépésükről tudósítottak. 

Erotikus rajz Lady Emma Hamiltonról.
Erotikus rajz Lady Emma Hamiltonról.
Fotó: Sepia Times / Getty Images Hungary

Sir William 1803-ban elhunyt. Nelson hamarosan visszatért a tengerre, és még ebben az évben megszületett második közös gyermekük, aki néhány hetes korában elhunyt. Emma egyre elkeseredettebb lett, és a szerencsejátékok rabjává vált, ami csődbe is vitte. Nelson altengernagy 1805-ben elesett a trafalgari csatában. Lady Hamilton teljesen összetört, és hiába gondoskodott róla Nelson a végrendeletében, Emmát már csak erkölcstelen múltú özvegyasszonynak tekintették, aki egy másik nős férfivel élt, sőt törvénytelen leányt szült neki.

emma-hamilton2
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Emma egyre csak süllyedt a lejtőn, nem kapta meg a végrendeletben ráhagyott járandóságát, így komoly adósságokba verte magát, egy évet még az adósok börtönében is eltöltött, majd Franciaországba költözött a hitelezői elől. Élete utolsó éveiben az alkoholt sem vetette meg, májzsugor következtében halt meg 1815-ben. A korábbi pompás életmódjának már nyoma sem volt, csak a róla készült festmények őrizték meg az egykori társadalmi elit legfényesebb csillagát.

A divattörténelem 8 ikonikus múzsája

Képeken mutatjuk azokat a gyönyörű nőket, akik a leghíresebb divattervezőket inspirálták, inspirálják.

Más volt, mint a legtöbb modell, mégis lenyűgözte a világhírű tervezőt: a divattörténelem 8 ikonikus múzsája

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary, Wikipédia)

Ezt is szeretjük