Innen ismerhető fel a dependens személyiségzavar - Nem csak állandó törődést igényel, aki ezzel küzd
A dependens személyiségzavart komolyan kell venni, mert az ebben szenvedők életének minden területét negatívan befolyásolja.
Valamennyire szinte minden ember igényel törődést - legfőképpen azoktól, akiket szeret, akik közel állnak hozzá. Nem mindegy azonban, hogy milyen szinten van erre valakinek igénye: ha ugyanis túlzott mértékben van jelen, az személyiségzavarra is utalhat.
Ezeknek több fajtája van, a szorongásos típusba tartozik a dependens személyiségzavar, amelyet nem is olyan könnyű felismerni.
A dependens személyiségzavar
A dependens személyiségzavarban szenvedők állandó törődést, gondoskodást igényelnek, számukra létszükséglet, hogy mások támogassák és elfogadják őket, ezért cselekedeteiket is a megfelelés iránti vágy irányítja. Mindez behódoló és függő viselkedéshez, valamint az elválástól való félelemhez vezet.
Akinél fennál ez a probléma, az görcsösen ragaszkodik például a szüleihez, a házastársához, esetleg valamelyik testvéréhez, barátjához. Általában fiatal felnőttkorban alakul ki, és a szakértők szerint a szülőkkel való kapcsolat hiányából, a következetlen szülői reagálásokból, a gyermek önállósági törekvéseinek kritizálásából vagy kontrollálásából, a túlvédő magatartásból, illetve elfojtásából eredhet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A zavar a társas kapcsolatokra, a munkahelyi teljesítményre, a karrierre és a szexuális életre is negatív hatással van. Az ezzel küzdőknek állandóan tanácsokra, jóváhagyásra, megerősítésre van szükségük, ezek nélkül gyakran a legkisebb hétköznapi döntéseket sem képesek meghozni, ezeket gyakran átengedik másnak, másra hárítják. Nehezen kezdeményeznek, egyedül elveszettnek, kiszolgáltatottnak érzik magukat, és szinte mindent képesek megtenni, hogy elnyerjék mások szeretetét.
Szakítások után is képtelenek hosszabb ideig egyedül maradni, szinte rögtön új partnert keresnek, szoronganak a magánytól, sokszor gyengének, tehetetlennek érzik magukat. Félnek az elválástól, hajlamosak másoktól függeni, rosszul viselik a negatív szavakat, a kritikát és az elutasítást. Sokszor előfordul, hogy egy erősebb személy befolyása alá kerülnek, és gyakran választanak bántalmazó, függő vagy hűtlen partnert. Stressztűrőképességük és önértékelésük alacsony, jellemző rájuk az önvádaskodás.
Gyakrabban diagnosztizálják nőknél, mint férfiaknál, következményei közé tartozik a szorongás, a depresszió, valamint a különböző fóbiák kialakulása, de súlyosabb esetben alkohol- és kábítószer-függőséghez és egyéb egészségkárosító szokásokhoz vezethet. A személyiségzavar diagnosztizálása pszichiáter feladata, kezelése pszichoterápiával és/vagy gyógyszerrel történik.
3 reakció, amivel garantáltan összezavarsz egy nárcisztikust - Nem értik majd, mi történik
A nárcisztikusok célja gyakran az, hogy erős érzelmeket váltsanak ki belőled, és a befolyásuk alá vonjanak. Ezekkel a reakciókkal viszont megálljt parancsolhatsz nekik.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- személyiségzavar
- nárcizmus