18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Egészen furcsa volt Julius Caesar szexuális élete: sok pikáns részlet fennmaradt a római politikusról

Az ókori hadvezért nemcsak sikeres csatái, hanem nagy szexuális étvágya is ismertté tették.

caesar-borító

Az ókori társadalmakat és birodalmakat leginkább kultúrájuk, uralkodóik vagy csatáik alapján ismerjük, ám a magánéletükről már sokkal kevesebb szó esik. Pedig egészen érdekes látni, hogyan is viszonyultak a testiséghez a múlt emberei, főleg az olyanok, akiknek még máig is ismerjük a nevét.

Julius Caesar az ókor történelmében Nagy Sándor mellett a legnagyobb hadvezérnek és politikusnak számított, remekül irányította az embereket, elfoglalta Galliát, és hadjáratot vezetett Britanniába is. A sok feszültséget pedig a szexben vezette le, az ókorban nemcsak sikeres csatáival, hanem nagy szexuális étvágyával is ismertséget szerzett magának.

A szexmániás hadvezér

Caesar magas férfi volt, ami az ókori Rómában ritkaságnak számított, fiatalkorában jóképűnek és stílusosnak tartották, és a humorával is sokakat levett a lábáról. Nem csoda tehát, hogy a nők sorban álltak érte, hogy legalább egy éjszakára megkaphassák a hadvezért, aki nős férfiként sem vetette meg az örömöket. Az ókori Rómában egyáltalán nem kezelték tabutémának a szexualitást, és nem számított házasságtörésnek, ha egy férfi más ágyában kereste a gyönyört. A prostitúció is törvényes és nyilvános volt, és a férfiak közötti testiséget sem ítélték el, a rangon aluli testiség viszont már sokkal megosztóbb volt.

caesar3
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A feljegyzések szerint Caesar egy időben sokat vendégeskedett IV. Nikomédész bithüniai király udvarában, ami nem amiatt szúrt szemet a rómaiaknak, hogy férfiak között alakult ki intim kapcsolat, sokkal inkább az volt a gond, hogy a légiós férfi vezetők hírnevén csorbát ejtett, hogy alárendelt szerepet játszottak egy ilyen kapcsolatban. Még a leghűségesebb emberei is gyakran skandálták, hogy „Caesar meghódította a gallokat, de Nikomédész őt hódította meg.” A hadvezér magánéletén ez volt a legnagyobb folt, ami egész élete végéig kísérte.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Bár soha nem tudta lemosni magáról az alárendeltség miatti megbélyegzést, egy másik címkét is aggattak rá a korban, mégpedig azt, hogy egyetlen feleség, nő és lány sem volt biztonságban Caesar előtt. A hadvezér hatalmas étvággyal fogyasztotta a nőket és férfiakat, köztudottan arról volt híres, hogy szövetségesei feleségét elcsábította, és arisztokrata nőkkel folytatott viszonyt politikai státuszának javítása érdekében. Hatalmas összeget, gyakran közpénzt is költött a prostituáltakra, sőt volt, hogy nőnek is beöltözött, hogy izgalmasabbá tegye az együttléteket.

Caesar leghíresebb szeretője

Nem tudni pontosan, élete során hány nőt „fogyasztott el” az ókor egyik legjelentősebb hadvezére, de annyi biztos, hogy szeretői közül a legismertebb Kleopátra volt. Caesar, úgymond, döntőbíróként volt jelen Ptolemaiosz és Kleopátra rivalizálásában, amikor elfoglalta Egyiptomot, az uralkodónő pedig női bájait is bevetette, hogy kedvezőbb döntés szülessen az ügyében.

caesar4
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Kleopátra egy perzsa szőnyegbe csavarva osont be a hadvezér palotájába, a terve pedig sikeresnek bizonyult, hiszen Caesar az ő oldalára állt, és visszaültette a trónra a királynőt. Bár közel harminc év volt közöttük a korkülönbség, szeretők lettek, a viszonyuk pedig egy évig tartott, aminek az eredményeként megszületett Kleopátra első fia, Caesarion, vagy más néven XV. Ptolemaiosz, aki gyermekként együtt uralkodott anyjával Egyiptomban, ám 17 évesen Caesar utódja, Octavianus megölette őt, így ő lett a Ptolemaida-dinasztia utolsó királya. 

Ilyen volt a szex az ókori Rómában

Az ókori rómaiak hírhedtek laza erkölcseikről, ám a törvények hivatalosan csak a férfiaknak engedték a gyönyörök hajszolását.

Ilyen volt a szex az ókori Rómában: a nőktől engedelmességet vártak, a férfiak bátran félreléphettek

Az ókori rómaiak hírhedtek laza erkölcseikről, ám a törvények hivatalosan csak a férfiaknak engedték a gyönyörök hajszolását.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük