Az ókori Róma 5 legfurcsább törvénye: az apák megölhették lányuk szeretőjét, a nők nem sírhattak a temetésen

Az ókori Rómában számos, mai szemmel igen szokatlan szabályozás volt érvényben.

birosag cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ókori rómaiak életét ugyanúgy írott és íratlan szabályok szorították keretek közé, mint a mai emberekét. Ám az akkori törvények jócskán eltértek a manapság megszokottaktól.

Akadtak bőven olyan előírások, melyeket a 21. században igencsak furcsának találhatunk. Ezeket vesszük most sorra.

Az apák megölhették lányuk szeretőjét

A női hűtlenséget akkoriban szigorúan büntették. Ha egy férfi megcsaláson kapta feleségét, akkor arra bátorították a szabályozások, hogy zárja be őt és szeretőjét, majd hívja össze a szomszédokat, hogy ők is láthassák, mi történt. Erre általában húsz órája volt, majd három napon belül tehetett egy nyilvános nyilatkozatot az esetről. El kellett árulnia, hol talált rájuk, sőt a szaftosabb részleteket is ismertetnie kellett. 

Ha a harmadik fél rabszolga vagy prostituált volt, megölhette azt, ám ha római állampolgár, akkor csak az apósához fordulhatott ezzel a kéréssel. Az édesapák ugyanis bármikor hidegvérrel meggyilkolhatták lányuk szeretőjét a körülményektől és az illető hovatartozásától függetlenül. Ezzel szemben, ha egy nő kapta hűtlenségen a férjét, semmit nem tehetett az ügyben, a csalfa férfi általában semmilyen büntetést nem kapott.

A nők nem sírhattak a temetéseken

A római temetések egy körmenettel kezdődtek, ahol az emberek minden fájdalmukat kiadták magukból, miközben végső útján kísérték a halottat. Minél többen voltak ott, és minél többen sírtak, annál népszerűbbnek számított az elhunyt, így egy idő után a rokonok már idegen nőket béreltek fel, hogy látványosan, hangosan tettessék a sajnálkozást. Az álcázott gyász sokszor nagyon elfajult: az asszonyok gyakran a hajukat tépték, vagy az arcukat karmolták, hogy még hihetőbb legyen a színjátékuk. Az egyre eldurvuló helyzet miatt döntöttek úgy, hogy betiltják a nők számára a sírást a temetéseken.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Sokaknak bűncselekmény volt lilát hordani

Az ókori Rómában a lila színt tartották a legméltóságteljesebbnek, illetve a legfenségesebbnek mind közül, ezért csak a császárok viselték ezt az árnyalatot. Az átlagemberek és az alsóbb rétegek számára egyenesen tiltott volt, és az is, hogy extravagáns külsejükkel mutassák meg jó anyagi helyzetüket. Arra törekedtek, hogy a megjelenés alapján megállapítható legyen, ki hova tartozik a társadalomban, így azoknak, akik nem számítottak római állampolgárnak, a tógaviselést sem engedélyezték.

Akit villámcsapás ölt meg, nem kaphatott temetést

Úgy vélték, a villámcsapások egyáltalán nem a természet vagy a véletlen, hanem Jupiter isten művei. És amibe belecsap a villám, azt egyértelműen nem kedveli - legyen szó fáról, épületről vagy emberről. Tehát akivel ilyen történt, arról úgy gondolták, az istenek döntése volt a halála, ezért a halottat elszállítók vagy a rokonok nem emelhették feljebb a holttestet a térdeiknél, és nem is temethették el.

A nőknek el kellett bújniuk a szabadságért

Ha egy római férfi egy évnél tovább birtokolt valamit, akkor az a szabályok szerint az ő tulajdonát képezte. Nem voltak ez alól kivételek az asszonyok sem. Ha több mint 365 napon keresztül folyamatosan a férjük házában tartózkodtak, akkor teljes mértékben az övék lettek. Hogy ezt elkerüljék, a nők évente három napra elköltöztek otthonukból, és elbújtak, hogy ne veszítsék el függetlenségük legalább kis részét.

Ilyen volt a szex az ókori Rómában

Az ókori rómaiak alapvetően szabados szexuális életet éltek, a szex nagy szerepet játszott mindennapjaikban és kultúrájukban is. Azonban ezen a területen is hatalmas különbségek voltak a nemek között. A törvények és a társadalom leginkább csak a férfiaknak engedte a gyönyörök élvezetét, a nőknek főleg alávetett szerepet szántak a házasságokban és a hálószobákban egyaránt.

Ilyen volt a szex az ókori Rómában: a nőktől engedelmességet vártak, a férfiak bátran félreléphettek

Az ókori rómaiak hírhedtek laza erkölcseikről, ám a törvények hivatalosan csak a férfiaknak engedték a gyönyörök hajszolását.

Elolvasom
Ezt is szeretjük