9 kérdés, ami segít időben felismerni a bántalmazó partnert: légy óvatos, ha igennel felelsz rájuk

A szakértő sorra vette azokat a kérdéseket, amelyek segítenek felismerni a bántalmazó partnert. Fontos feltenni őket magadnak a kapcsolat elején.

Kérdések, amik segítenek felismerni a bántalmazó partner
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A párkapcsolat kezdeti szakaszában mindenki igyekszik a legjobb énjét mutatni választottjának, és olyannak látszani, amilyennek szerintük a partner látni akarja őket. Sokan megpróbálják levetni rossz szokásaikat, és odafigyelnek azokra a dolgokra, amelyekről észreveszik, hogy fontosak a másiknak még akkor is, ha nekik nem azok. Ebben az időszakban születnek meg a kapcsolathoz fűződő elvárások, és éppen ekkor érdemes odafigyelni annak a személynek a viselkedésére, akivel éppen ismerkedik az ember. 

Ha az illető egy lehetséges érzelmi vagy fizikai bántalmazó, akkor ennek észrevehető jeleit ilyenkor kezdheti el felismerni a másik. Dr. Pintért Márton a Krav Maga önvédelmi és taktikai rendszerének oktatója Kézikönyv emberi ragadozókhoz - Nem csak nőknek című könyvében veszi sorra ezeket. Ha ezekre a kérdésekre igennel felelsz, légy óvatos. Segítenek azonosítania bántalmazót, és megelőzni azt, hogy áldozattá válj.

Megpróbál minden helyzetben kontrollálni?

Abban a kapcsolatban, ahol a felek egyenlőek, a tervek, döntések közösen születnek, és a pár tagjai tisztelik egymás privát szféráját. Ha olyan szituációban vagy, hogy a partnered sosem ért egyet a terveiddel, vagy soha nincs kedve ahhoz, amit te szeretnél, akkor kontrollálni akar téged. Ha megszokja, hogy ilyenkor beadod a derekad, és állandóan alárendeled az elképzeléseidet az övének, akkor nemsokára minden esetben, amikor saját programod lenne, meg fog sértődni rád, és neheztelni kezd. 

Ha képtelen kompromisszumot kötni, és addig erőlteti az elképzelését, amíg bele nem fáradsz, és fel nem adod, akkor egészen biztos, hogy érzelmi bántalmazóval van dolgod. A társ nem adja át könnyen az irányítást, de a bántalmazó nem is kéri azonnal, hanem lépésről lépésre halad a kisebb dolgoktól a nagyobb felé, így veszi át a kapcsolat fölött az uralmat. Vedd észre, amikor a bók átfordul elvárásba, vagy amikor látszólag kérdést, valójában parancsot kapsz. A bántalmazás előfeltétele a másik felett gyakorolt kontroll, ezért a visszaélő témáról témára haladva igyekszik az élet minden területén jelentkező terveidet, döntéseidet az irányítása alá vonni. Ha ezekben mindig engedékenyen reagálsz, akkor fokozatosan átadod neki az irányítást, ez viszont kezdetben nem tudatosul benned. Pedig minden, amiben engedsz, számára egy-egy lépcsőfok a vezérlőpulthoz vezető úton, ahonnan majd a folyamat végén képes lesz irányítani téged.

Bántja, ha a barátaiddal vagy másokkal töltesz időt?

A legtöbb bántalmazó azt várja el a világtól, hogy végre felfedezze, mekkora zseni, micsoda kiemelkedő képességű és remek ember, de a valóságban folyton szembesül vele, hogy a külvilág nem válaszol az elvárásaira, ezért pedig a környezetét hibáztatja. Partnere gyakran kénytelen végighallgatni a panaszkodását, és feladatai közé tartozik ilyenkor a lelki támasz nyújtása. A másik elvárja tőle, hogy egyetértsen, biztosítsa őt arról, hogy nagyszerű ember. Világnézete szerint társának rajta kívül nincs másra szüksége, mivel úgy véli, két ember egymás minden igényét ki tudja elégíteni. Így minden másokkal töltött esemény, élmény számára annak a bizonysága, hogy nem vagy olyan elkötelezett a kapcsolatban, mint ő. Gyakran előfordul, hogy amikor közlöd vele a baráti vagy családi programodat, kétségbe vonja az elkötelezettségedet, és azt kérdezi, ő miért nem elég neked? Sokszor ez a bűntudatkeltés is elég ahhoz, hogy lemondd a programot. Egy visszaélő partner igyekszik elszigetelni másoktól, mert azt akarja, hogy számodra ne legyen, és ne számíthasson más vélemény, csakis az övé. Igyekszik azt az érzést kelteni benned, hogy másnak úgysem lennél jó, és szerencsés vagy, amiért ő a párod. Nem akarja, hogy legyen segítséged vagy támogatásod más személyben, aki megmutathatja neked, hogy van kiút és alternatíva.

A „lehet” választ ígéretként szokta értelmezni?

A paranoid ember számára minden fekete-fehér, nincsenek átmenetek. Ha a párod megkérdezi tőled, hogy van-e kedved elmenni vele szombat este, és azt mondod, hogy „lehet”, akkor ő ezt beleegyezésként fogja interpretálni. A lehet ugyanis szürke zóna, ami számára nehezen érthető, hiszen ő vagy a nem (fekete), vagy az igen (fehér) választ érti meg. A szürke, azaz bizonytalan feleletnek olyan jelentést tulajdonít, amilyet hallani szeretne. Ha folyamatosan előfordul, hogy valamire azt mondod, „megfontolom, átgondolom”, ő pedig beleegyezésnek, ígéretnek veszi, akkor a másik viselkedése visszaélő.

Nincsenek barátai, vagy olyan társaság, ahová szívesen jár?

Jellemző rájuk, hogy az emberi kapcsolódások közül a párkapcsolatra fókuszálnak igazán, mivel ott tudnak leginkább élni az „előjogaikkal”. Ha a másiknak sok barátja, kiterjedt kapcsolatrendszere van, akkor képes emberi kapcsolatokat ápolni és fenntartani. Ha viszont a kapcsolatrendszere egyenlő a múltbéli, tönkrement viszonyaival, nincsenek barátai, akkor valószínű, hogy csak egyféle módon tud viszonyulni más emberekhez: ez pedig az egyenlőtlen szerepeken alapuló párkapcsolat. Végül eléri, hogy a társa is hozzá hasonlóan elszigeteltté váljon. Ha mégis lenne társasága, ahova beviszi párját, akkor az illető észreveheti, hogy mások előtt eltérően bánik vele, mint akkor, amikor kettesben vannak.

Erőltette az elején, hogy kapcsolatot kezdjetek?

Voltak kétségeid a megismerkedéskor? Éreztél olyat, hogy ő határozottan jobban akarja a kapcsolatot, mint te? Ha az elejétől fogva nyomást éreztél a részéről, hogy kapcsolatot létesíts vele, valamint hajthatatlan és ellentmondást nem tűrő volt abban a hitében, hogy össze kell jönnötök, akkor már az udvarláskor is irányítani akart. 

Már korán hosszú távra tervezett?

Az érzelmi bántalmazóknak részletes forgatókönyve van arról, hogy a kapcsolatnak hogyan kell működnie. Gyakran már a korai szakaszban is olyan közös jövőt vázol, ami akkor még teljesen irracionális. Pár sikeres randevú után már arról beszél, hogy a sors benneteket örökre egymásnak rendelt, össze akar költözni, feleségül akar venni. Sokszor beszél arról, hogy a közös életetek „örökké” fog tartani. A személyiséged nem érdekli, csupán az, hogy a kapcsolatban betöltött szerepednek megfelelsz-e, és azt hogyan töltöd be. Neki nem az éned számít, hanem az, hogy megfelelj a fejében megalkotott szerepnek. Nem veled tervez, hanem téged akar újratervezni, az érdeklődése nem neked szól, hanem valakinek, aki képes lesz majd egy meghatározott szerep betöltésére.

Szokta ellenőrizni, hogy merre, kivel és mit csinálsz?

Ha a kérdésre igen a válasz, akkor esélyes, hogy egy bántalmazó a társad. Az ellenőrizgetés már a kapcsolat korai szakaszában megjelenhet, ezért ez az egyik legkönnyebben észrevehető jel. A legtöbb bántalmazó partner tudni akarja, hogy hol, kivel és mivel töltöd az idődet - ez a kontroll egy formája. Eleinte kedves üzeneteket ír, vagy hív, és ezekre még szívesen válaszolsz is, mert érdeklődésnek veszed, és jólesik. Később viszont már azt is kérdezgetni kezdi, hogy mit fogsz csinálni, mit tervezel, és felhív, írogat, hogy ellenőrizze, valóban azt csinálod-e. Nemsokára pedig tervekkel készül már számodra, megmondja, hogy mit csinálhatsz, és mit nem, kivel találkozhatsz, és kivel nem. Ha visszautasítod, agresszívről megbántottra válthat, ugyanis az ilyen ember mindig igyekszik megsértett, érzékeny léleknek tűnni, és lelkiismeret-furdalást okozni.

Szokott pazarló ajándékokat adni?

A bántalmazóktól nem áll távol a partner lekötelezése. Ha a kapcsolat elején nagy, drága ajándékot kapsz, az hízelgő lehet, de nem biztos, hogy csak azért kaptad, mert örömet akart okozni. A gondolkodásuk szerint az értékes meglepetés az ő komoly elkötelezettségét bizonyítja, és „elvárható” tőled, hogy válaszként te is hasonlóan elköteleződj felé. Ha már a korai szakaszban olyan értékes dolgot ad, amitől kényelmetlenül érzed magad, illetve nincs arányban a lehetőségeivel, akkor megkérdőjelezheted a motivációját és célját. Akár szóvá is teheted az aggályaidat.

Gyakran beszél arról, hogy exei milyen rosszul bántak vele?

A visszaélő mindig áldozatként festi le magát. Őt semmiért nem lehet hibáztatni, és nem vállal felelősséget azért, amit tesz, vagy ahogy viselkedik. Ugyanakkor szívszorító történeteket mesél arról, hogy őt kihasználták. Az érzelmi visszaélő nem egyszerűen haragszik expartnerére, hanem pontos története van arról, hogy az miként használta ki őt, teljes bűnlajstromot tud róla mondani, jóformán emberszámba sem veszi. Azt akarja, hogy sajnáld, csatlakozz hozzá, és legyél a legjobb ügyvédje. Ha valaki azt mondja, hogy nem vagy olyan, mint a korábbi partnerei vagy más nők, akkor ez kevésbé vehető egy neked szóló bóknak, inkább a nemed összes képviselőjére kapott negatív megjegyzés.

Ha a fenti kérdésekre igennel felelsz, és a partneredre ismertél belőlük, akkor az biztosan kijelenthető, hogy a párod érzelmi bántalmazó, akiből a későbbiekben fizikai bántalmazó is lehet, bár ez nem feltétlenül következik be.

Cikkünk Pintér Márton: Kézikönyv emberi ragadozókhoz - Nem csak nőknek című kötete alapján készült.

szakacskonyv

Dr. Pintér Márton Kézikönyv emberi ragadozókhoz – Nem csak nőknek című könyvében megismerteti olvasóit az emberi ragadozók működésével és módszereivel, valamint önvédelmi stratégiákat és cselekvési terveket ad az emberek kezébe egy-egy erőszakos szituáció kezeléséhez.

Az egyes fejezetekből megtudhatod, hogy miként ismerd fel a szexuális ragadozókat, a párkapcsolati vagy egyéb bántalmazókat, a randierőszakolókat, a zaklatókat, a csalókat, a betörőket, a rablókat, az emberrablókat, és mit tehetsz, ha ilyen személyek vesznek célba.

Emellett olvashatsz arról is, hogy miként kezeld a hirtelen haragú, erőszakos emberek támadását, hogyan kerüld el az autós agressziót, mi a teendőd, ha saját otthonodban kerülsz veszélybe, vagy hogy miként használhatod a környezetedben lévő tárgyakat önvédelemre.


Kiadta a Krav Maga Akadémia Budapest és a Meanwhile Bt.

Ára 4990 forint.

Így befolyásolja áldozatát egy szexuális ragadozó

Dr. Pintér Márton az állatvilágból vett kifejezéssel azokat az embereket nevezi ragadozóknak, akik szexuálisan, mentálisan vagy fizikailag bántalmazzák, illetve anyagilag kihasználják a másikat. Az ilyen személyeket egyáltalán nem olyan könnyű felismerni, hiszen kedvesek és sármosak is lehetnek, ráadásul képesek befolyásolni másokat. A könyvben kiemeli, Gavin de Becker szerző és biztonsági szakértő szerint a befolyásolásnak és a meggyőzésnek hét felismerhető, beazonosítható eszköze van: a következő viselkedések segítenek lebuktatni őket. Sorra vesszük a legfontosabbakat.

Hogyan befolyásolja áldozatát egy szexuális ragadozó? 7 viselkedés, amivel eléri a célját

A szakértő elárulta, milyen eszközöket vet be egy ragadozó annak érdekében, hogy befolyása alá vonja áldozatát. Viselkedésükkel sokakat képesek megtéveszteni.

Elolvasom
Ezt is szeretjük