18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A 3 legdurvább önérzetromboló sértés

A kőkemény férfiszív is törik olykor. Tudd meg, mik a pasi legnagyobb gyengéi, amiket jobb, ha nem illetsz kritikával!

Ez is olyan, mint a videojáték, felnőttség kérdése: vagy akad rá kedv meg hajlam, vagy nem. Az ember végül juszt is kinövi, a dilemma csak, hogy mikor. Mert vannak urak, kikre nemhogy csúnya szót, de tigrisharapást sem érdemes vesztegetni. Ők kérem, olyan kemények, mint valami Rambóba gyúrt Frei Tamás Bolívia közepén, utazási csekk híján – megsérteni a delikvenst Vickers tankkal sem lehet. Ők a kisebbség. Őket nevezzük Férfinak.

Aztán vagyunk mi, a pasik, a kisfiúk. A srácok. Déry Tibor mondta volt – sokadjára idézzük, de csak azért, mert szegényes a könyvespolcunk –, hogy az öregember, az egy fél férfi, férfi pedig egész csak akkor lehet, ha megleli azt, amitől gyerek lesz egy picit.

Ez persze nem feltétlenül a durcáskodás. Déry szerintünk mégsem arra gondolt, hogy az ember bömböl, mert az asszony elővette a kredencből az élesre fent iróniát, és jó véresen kigúnyolta vele.

Ami a botot illeti

A férfiúi önérzet éppenséggel a legkevésbé sem hasonlítható egy Fabergé-tojáshoz – ha mindenáron beletuszakolásra alkalmas formát kell találni, akkor egy könnyen romló, jó zsíros, skarlátveres sertéssonkára gondolnánk, amit a mészáros a szívbe tett föl füstölni. A férfiszív tudniillik, és ezt brit tudósok mondták egy Sri-Lankai villásreggelin holland bányászoknak: nem törik. Mert ugyanis posványosodik inkább. Pocsolyás és penészes lesz, aztán lehet elhajítani szájjal a fenébe, egy átduhajkodott éjszaka végén, hat deci unikum után, ki a macskakőre egyenest.

Ebből ered a nyakasság, meg az egyéb nyavalyák. És, mivel a férfiszív igen gyakran az elsődleges nemi szervekben lakik - hát nohát, már meg is van a pasas Achilles-sarka! Nagyon egyszerű a képlet. Nem azért méregették annak idején holmi megrágcsált végű, műanyag vonalzókkal, hogy felnővén a feladathoz egy fitymáló nézés, egy - Ennél még a Trabantom slusszkulcsa is nagyobb! - mondat csigába gyűrje össze a hímtagot. Oda tessenek lőni: úgy hal meg egy magyar tiszt. Érti a srác a viccet, csak szeretnie ne kelljen.

Vagy továbbmegyünk: a túl gyorsan és az egyáltalán nem variációk közül, ha puskával kényszerítenek, sem lehet választani, egyszerűen képtelenség. Pont, mint az asszonyka szemébe nézni, közben - ha már muszáj, akkor inkább valami cudar halálnemet tessék.
És ne meséld el légy szíves senkinek, jó?

A borosüvegnek támaszték kell

Kellemetlen, no. Arra kell jussunk, hogy a megbántódás, az valami nemek fölötti dolog, még, ha a kan ezt igen-igen tagadja is. Hiszen a farok méretén – nem véletlenül lehet a sarki Bömbi kocsmában bárki cigiszagú fémpulthoz nőttet vérig sérteni azzal, hogy a pénisz szó vulgáris szinonimája elé a kis jelzőt pöccintjük be, mikor szócsatára kerül sor - a szerencsétlen változtatni nem tud.

Ha nincs kéznél a kék csodabogyó, az elpuhuláson sem. Most valahogy egyébként tésztát gyúró, harisnyakötős, munkában rengő, borzasztó keblű barna asszonyok seregei járnak a fejünkben, nem is értjük, miért.

Nézeteink szerint tehát a pocak épp ezért esik a kevésbé sértő kategóriába. Az illető, ha akar, rágyúr. Vagy, ha máskor nem, majd holnap, mert azért még megenném ezt a frissen abált szalonnát. És rászisszenteném a sört.

A pocak családnevű sebhely talán csak akkor kezd el sajogni, mikor sokadjára kaparják le róla a plezúrt. Pedig még ő maga, a pasas is viccet gyárt belőle: a pohos has ugyanis tudvalevőleg a szexgép motorja, de nevezhetjük szextartálynak is. Ráadásul simán megáll rajta a borosüveg, lányoknak árnyékot is nyújt akár.

Hiú egy dög a manus, hiú egy dög a manus mind. A pocakviccek – megsúgjuk – érnek igenis, mondjuk nem biztos, hogy pontot.

Tom Selleck játszotta volna Indiana Jones-t, azt tudták?

Mivel mi, nem férfiak, csupán srácok, szeplős kölkök vagyunk, kik elszökve anyától sárkányt eregetnek a szerelem vakond túrta mezején, igazából marha könnyű minket féltékennyé tenni. Officer John McClane nem lenne féltékeny. Tom Selleck nem lenne féltékeny. Valószínűleg Tom Cruise sem lenne féltékeny – maximum irigy.

A tetszős pasik, mondjuk ki, nem menők. Azok úgynevezett ratyik. Átmulatott éjszakák állandó témáját jelentik, négy sör után simán kidumálásra kerülnek az afféle munkahelyi kalandok, utcai flörtök, illetve az apró kacsintások, mikor beleborzongott a lány egy latinba a 3-as metrón.

Nem mintha a pasik nem járnának el hasonlóképp, nem mintha nem járnának el gyakrabban, hasonló kűrben, nyálat csorgatva, tavasszal, mikor ugye minden rózsafa virágba borul, melltartó nélkül, naná.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mi sem vagyunk jobbak a Deáknénál, csak nekünk önbecsülésünk van, ami ott puhul a szívben, ami a herezacskók mellett, és a többi.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük