Ma 65 éves Zsurzs Kati - Az Abigél diáklánya ennyit változott 40 év alatt
Zsurzs Kati mindig is tudta, hogy színésznő lesz, képeken mutatjuk, hogy fest most.
Zsurzs Kati beleszületett a filmvilágba édesanyja, a Kossuth-díjas Zsurzs Éva révén. Első szerepét 16 évesen kapta a Fekete város című filmben, azóta is elhalmozzák szerepajánlatokkal és elismerésekkel. Jelenleg az ország egyik legnépszerűbb sorozatában, A mi kis falunk Piroskájaként örvendezteti meg a közönséget.
Általános iskolás kora óta tudta, hogy színésznő szeretne lenni, már akkor megmutatkozott művészi vénája, szavalóversenyekre is egyfolytában eljárt. A nagy áttörést az 1977-es Abigél című filmsorozat hozta meg, melyet édesanyja rendezett. Az ekkor 23 éves színésznő a négyrészes sorozat Kis Mariját játszotta. A forgatásra a Borsnak 2019 októberében adott interjújában emlékezett vissza.
Zsurzs Kati az Abigélben
- Fantasztikus csillagállás lehetett akkor, hogy ott mindenki tökéletes volt, minden a helyén volt. Mindannyiunk pályájának meghatározó produkciója lett. Anyám rosszabbul bánt velem, mint a színészekkel. Velük tapintatos volt, finoman adott instrukciókat - emlékezett vissza a 65 éves színésznő.
- Édesanyám rám nézett, és azt mondta: menj, hozz egy kávét! Tudathasadásos állapot volt. Elfelejtette, hogy színészként vagyok ott, nem úgy, mint a lánya. Mondtam neki: anya, most nem mehetek, nekem is hallanom kell az instrukcióidat. Érdekes, mindig ez jut eszembe.
Képes összeállításunkban megmutatjuk, mennyit változott az évek során, a ma 65 éves Zsurzs Kati.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció