Zoltán Erika lánya már 24 éves: Zoé az énekesnőtől örökölte szépségét

Zoltán Erika és Kátai Róbert lánya 1997 decemberében születetett. Zoé immár gyönyörű, sikeres felnőtt nő.

zoltán-erika-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1990-et írtunk, amikor Zoltán Erika és Kátai Róbert útjai először keresztezték egymást a budapesti Citadella bárban, ahol Robby D táncosként dolgozott. Az a nap megpecsételte az életüket, nem telt el sok idő, és szárba szökkent a szerelmük.

Hét esztendővel később, 1997-ben házasodtak össze, és még az év decemberében egy család lettek. Ekkor született meg lányuk, Kátai Zoé, aki immár 24 éves, gyönyörű, felnőtt nő.

Zoltán Erika 24 éves lánya

Zoé örökölte édesanyja szépségét, a zene szeretetét pedig az anyatejjel szívta magába. Cseppet sem meglepő, hogy követte szüleit a pályán, tánctanárként és személyi edzőként dolgozik. 

Nem csak a karrier szempontjából alakult szerencsésen a sorsa, a magánéletét is a harmónia jellemzi, három és fél éve van együtt a párjával, Renével. Zoé egyelőre kétlaki életet él: a hét egyik felét édesanyjával és édesapjával, a másikat szerelme családjánál tölti.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Maximálisan tudunk arról, hogy milyen irányba halad. Egyelőre nincs tervben az, hogy elköltözzön, neki és a párjának is sokkal biztonságosabb és nyugodtabb a jelenlegi helyzet. Még alakítja a saját élete beosztását, és szerintem, ha ez már beáll egy stabil rendre, akkor gondolkozik el az önállósodáson, de annyit azért már elárult, hogy úgy tervezi, hogy a közelünkben maradjon - magyarázta Zoltán Erika a Hot! magazinnak 2022 januárjában.

zoltán-erika-1
Fotó: YouTube/Családvarázs

Az énekesnő és férje a lehető legnagyobb szimbiózisban élnek Zoéval, kiskutyájuk, Nelly miatt hétről hétre egyeztetik a családi logisztikát. Lányuk igyekszik magába szívni az otthonteremtés praktikáit, amelyeket majd akkor fog kamatoztatni, ha elköltöznek a kedvesével. Például édesanyjától a konyhaművészet csínját-bínját szeretné megtanulni.

- Már most gondoskodni szeretne a párjáról. Azokat az ízeket, amiket én csináltam neki, szeretné továbbvinni, és ilyenkor sokszor odajön hozzám főzés közben, és megkér, hogy tanítsam meg az adott ételt úgy elkészíteni és ízesíteni, ahogyan én szoktam.

Pap Rita és Bodnár Attila lánya

Bodnár Fanni szép énekhangjára az édesapja nagyon korán felfigyelt, azonban a lány sokáig nem kért a rivaldafényből. Fotózni tanult inkább, és egy osztrák egyetem marketing szakjának hallgatója volt. Végül a tehetsége utat tört magának, elkezdett saját dalokat írni, zongorán és gitáron játszani, valamint énekelni.

Pap Rita és Bodnár Attila lánya gyönyörű menyasszony: Fanni olasz férfiba szeretett bele

Pap Ritának és Bodnár Attilának van miért örülnie. Lányuk nem csak énekesnőként ér el sikereket, 2022 szeptemberében oltár elé áll.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL Klub/Vacsoracsata

Ezt is szeretjük