Zenthe Ferencnek volt egy különleges képessége - A Tenkes kapitányáról kollégái meséltek

Zenthe Ferencről meséltek kollégái, akikkel együtt forgatta A Tenkes kapitányát.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zenthe Ferenc kamera előtt játszott szerepei közül talán mindenkinek elsőre a Szomszédok című teleregény Taki bácsija ugrik be, aztán Eke Máté A Tenkes kapitányából. Érdekes, hogy már jóval az 1963-ban készült és 1964-ben vetített 13 részes, fekete-fehér magyar televíziós filmsorozat előtt forgatott, egyik első filmjében, a Rákóczi hadnagyában kurucot alakított. 

A Magyar Televízió első és egyik legsikeresebb filmsorozata szűkös költségvetésből gazdálkodott, így a látványosabb, sok statisztát igénylő csatajeleneteket a tíz évvel korábbi, 1953-ban készült Rákóczi hadnagyából vágták be. A 2006. július 30-án, 86 éves korában elhunyt színészlegenda utolsó filmjében, a 2004-es Magyar vándorban is a Tenkes kapitányát formálta meg.  

Zenthe Ferenc és A  Tenkes kapitánya

Zenthe Ferenc 2020. április 24-én lenne kereken százéves. A Tenkes kapitánya mellett nincs már az élők között a Buga Jakabot játszó Szabó Gyula, a báró Eberstein Eckbert ezredest, a vár labanc parancsnokát, illetve a feleségét, Amáliát alakító Ungváry László és Krencsey Marianne sem. 

zenthe-ferenc-a-tenkes-kapitanya
Fotó: MTI/Keleti Éva

A Buga Jakab szerelmét, Rózsát, a cigány lányt alakító Pécsi Ildikó viszont szívesen mesélt a Borsnak arról, milyen volt Zenthével forgatni. 

- Emlékszem az első hajnali snittre, amikor felpattanok egy lóra. Nem tudtam lovagolni, de Zenthe azt mondta: "Ne félj, csak fogd erősen a sörényét. Rácsapnak a fenekére, és már visz is. Tizenöt percet szaladgál veled az erdőben, aztán letesz". Így is lett - elevenítette fel emlékeit a 79 éves, Kossuth-díjas színésznő, aki azt is hozzátette, hogy kollégáját csak imádni lehetett. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt mondta róla a vándordiákot alakító Tordy Géza is, aki szerint a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész mindig derűs volt, és mindenről megvolt a véleménye, de megtartotta magának. 

Nem ismerek mást, akibe ennyi kedvesség szorult

- árulta el a 81 éves, Kossuth-díjas színész, aki kollégája egy különleges képességéről is beszélt: ha volt pár szabad perce, arra az időre el tudott aludni, aztán kipihenten ébredt.

- Azt mondta: most öt percet hunyok, és azonnal elaludt. Utána csillogó szemmel tért vissza. Erre mindig, minden körülmények közt képes volt - emlékezett vissza a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Tordy. 

Mennyire ismered Komlós Jucit? Képes kvíz!

Komlós Juci 1919. február 10-én született. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Jászai Mari-díjas színésznőt a legtöbben a Szomszédok című sorozat Lenke nénijeként ismerik. Pedig már előtte is számtalan filmben és színházi darabban szerepelt. Képes kvízünkben tesztelheted, mennyire jól ismered Komlós Jucit és a Szomszédokat, emellett ritkán látott felvételeket is láthatsz.

101 éve született Komlós Juci - A Szomszédok Lenke nénije fiatalon ilyen gyönyörű volt

Kvíz!

Elolvasom
Ezt is szeretjük