Zámbó Jimmy legkisebb fiát alig lehet felismerni: Adrián ennyit változott 24 éves korára
Zámbó Adrián több mint 100 kilóról fogyott le.
Zámbó Jimmy legfiatalabb fiát, Adriánt a közönség kisfiúként ismerte meg, csupán hat esztendős volt, amikor édesapja tragikus körülmények között életét vesztette 2001 januárjában.
A legtöbben duci gyerkőcként emlékeznek rá, így egészen biztos, hogy sokan manapság anélkül sétálnának el mellette az utcán, hogy felismernék. 24 éves korára hihetetlen átalakuláson ment keresztül.
Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián
Az egykoron több mint 100 kilót nyomó fiú ma már egyáltalán nem nevezhető túlsúlyosnak. Sok sikertelen próbálkozás után, 2018-ban határozta el, hogy végleg búcsút int a feleslegnek.
- Egy idő után már nem volt olyan nehéz, hiszen a hétköznapok részévé vált a rendszeres edzés, az egészséges étkezés. Az édességeket azonban teljesen ki kellett zárnom az életemből - nyilatkozta 2019-ben a Mokkában.
Az elhatározás meghozta az eredményét, immár 30 kilóval mutat kevesebbet alatta a mérleg. A munka terén is megtalálta az útját, Instagram-oldala alapján tehetséges fotós. Technikai tudását most egy különleges projektben tudja hasznosítani, dokumentumfilmet készít édesapjáról.
- Régóta szerettük volna tető alá hozni ezt a videót, de nem fért bele az időnkbe. Most azonban végre minden adott, hogy megcsináljuk a filmet. Nem utolsósorban talán minket is összébb hoz egymással - mesélte a Story magazinnak 2020 decemberében.
- Igazán ránk fér a jókedv. A vírushelyzet miatt egyébként is minden lelassít kicsit. Másrészt nekünk, hármunknak a videó elkészítése jó családi program. A felvételek között eszünk-iszunk, nevetünk, miközben felelevenítjük az évek folyamán már-már feledésbe merült élményeinket.
Zámbó Krisztián párja
Összeállításunkban mutatjuk, hogy fest Zámbó Krisztián menyasszonya, Zsuzsi szőke hajjal, és azt is, milyen szexi fotókon pózol az Instagram-oldalán.
Zámbó Krisztián párja barnából szőke bombázó lett - Zsuzsi dögös ruhákban pózol az Instagramon
Nézegess képeket!
Elolvasom
Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció