Zámbó Jimmy fiai nem beszélnek egymással? Adrián a Mokkában tálalt ki a családi ügyekről
Zámbó Adrián reagált a nagybátyja, Zámbó Árpy kijelentéseire.
Sokakat meglepett egy kedden megjelent cikk, melyben Zámbó Árpy azt nyilatkozta, Zámbó Jimmy három fia között az énekes halála után már felbomlott a testvéri kötelék, Krisztián, Sebastian és Adrián már nem is beszélnek egymással. A legkisebb fiú, Zámbó Adrián a TV2 Mokka című műsorában cáfolta a nagybátyjuk kijelentéseit, és azt is elárulta, Árpyval nem ápolnak szoros kapcsolatot.
- Jóban vagyunk. Ezeket a híreket nem is értem, nincs rá ok, hogy ezt feltételezzék az emberek, mert mi jó testvérek vagyunk, kiállunk egymás mellett, és próbáljuk ezt kifelé is mutatni. A közösségi oldalunkon ugyan nincsen kint olyan sok közös kép, talán ebből gondolhatják, hogy már kevésbé vagyunk jóban. Minket apu úgy nevelt, hogy bármi történik a családban, együtt maradjunk. Ez belénk van kódolva - osztotta meg a nézőkkel.
- Sok közös képünk azért nincs a közösségi oldalakon, mert felnőtt emberek vagyunk, mindegyikünk építi a saját egzisztenciáját, Szebának van családja, és Ausztriában él, Krisztiánék is szeretnének majd, én is.
Mással vagyunk elfoglalva, de ettől még ugyanúgy fontosak vagyunk egymásnak, szeretjük, imádjuk egymást.
Nem beszélünk naponta, nem is gondolom, hogy kéne, de húsvétkor és karácsonykor mindig együtt vagyunk. Árpyék nem, de mi igen - vallotta be a 22 éves fiatalember.
Zámbó Adrián azt mondta, tudomása szerint nagybátyja nyilatkozta azt, hogy Zámbó Jimmy fiai nincsenek annyira jóban. Ez így is van, a Borsnak Zámbó Árpy azt mesélte: "vérzik a szívünk, hogy azt látjuk, nem beszélnek egymással a fiúk. Teljesen szétesett a család. Mi ezt nagyon szomorúan konstatáljuk, de felnőttek, és sajnos ebbe már nincs beleszólásunk. Két anyától vannak, két neveltetést kaptak az apjuk halála után, így nincs mit tenni."
Zámbó Adrián azt mondta, mindenképpen szeretne beszélni Zámbó Árpyval, akivel, amúgy nem tagadja, nem felhőtlen a viszonyuk.
- Ezen nincs mit tagadni, ezt mindenki látja. Miután édesapánk meghalt, nem ezt vártuk tőle, amit kaptunk - sem én, sem édesanyám, sem az egész család. Köszönőviszonyban vagyunk, nincs nagy probléma, de nincs vele szoros kapcsolatunk.
Zámbó Adrián idősebbik bátyja, Zámbó Krisztián az elmúlt hétvégi Story-gálán szerelmével, Zsuzsival partizott. Képes összeállításunkban őket is megnézheted, hogyan jelentek meg.
Csobot Adél álomszép volt Istenes Bence oldalán - Fotókon a Story-gála sztárpárjai
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!